Egy orosz férfi és egy nő megöléséről tett bejelentést vasárnap az ukrán titkosszolgálat (SZBU), akik felelősek lehetnek egy olyan hírszerző tisztjük meggyilkolásáért, aki állítólag szabotázsakciók szervezéséért volt felelős Oroszország ellen – jelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Ivan Voronych ezredest még csütörtökön ölték meg öt lövéssel a nyílt utcán a kijevi Holoszijszkij negyedben az Ukrajinszka Pravda szerint.
Követték, figyelték, kivégezték
Az oroszok által toborzott, feltételezett elkövetőkről Vaszil Maljuk, az ukrán hírszerzés főnöke azt közölte, hogy napok óta tartó, széles körű hajtóvadászat, titkos nyomozás és aktív kémelhárítás révén fedezték fel őket a rejtekhelyükön.
Ellenálltak a letartóztatásnak, tűzpárbaj alakult ki, és a gonosztevőket likvidálták – fogalmazott Maljuk a Telegramon közzétett SZBU-videóban, amelynek végén valóban mutatnak két holttestet a német napilap szerint.
A Kyivindependent úgy tudja, hogy az elfogottak az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (SZBU) ügynök-harcos csoportjához tartoztak, akiket Ukrajnába irányítottak azzal az utasítással, hogy kövessék a magas rangú ukrán tisztet, és figyeljék meg a napi beosztását, az útvonalait.
Ezután megkapták egy titkos raktár koordinátáit, ahol egy lőfegyver és egy hangtompító volt, ezzel követték el a merényletet, majd elrejtőztek – részletezték az esetet.
Az ukrán hírszerzési vezető kiemelte: „az ilyen bűnözők számára a halál az egyetlen lehetőség”, és eddig a hasonló orosz támadási kísérletek 85 százalékát akadályozták meg.
Zelenszkij szerint az oroszok ráléptek a terrorgombra
Eközben Volodimir Zelenszkij azzal vádolta meg az orosz hadsereget, hogy egyre fokozza a civil lakosság terrorizálását, hogy még jobban megfélemlítsék az ukránokat.
Csak az elmúlt héten Oroszország 1800 drónt indított és több mint 1200 siklóbombát dobott le Ukrajnára, hogy túlterhelje a légvédelmet, főleg Kijev környékén – idézte az ukrán elnök a FAZ szerint, dicsérve az elfogó drónjaik elhárító munkáját, amellyel egy héten belül már több száz orosz-iráni Shahed típusú kamikazet lőttek le.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni