„Hálás vagyok Justinnak azért, mert hajlandó volt segíteni az ukrán légtér védelmének megerősítésében, különösen azért, hogy további NASAMS légvédelmi rendszereket és rakétákat szállított számunkra” – fogalmazott az ukrán elnök az X közösségi platformon. Hozzátette, hogy az általa közzétett ukrán békejavaslat megvalósításán dolgozó tanácsadók negyedik találkozójának előkészítéséről is beszéltek, a tanácskozást várhatóan január közepén, Davosban tartják.
A norvég kormány úgy döntött, hogy engedélyezi a Norvégia által gyártott fegyverek és védelmi termékek közvetlen értékesítését Ukrajnába – derült ki a kabinet hivatalos honlapján közzétett közleményből, amelyet a Jevropejszka Pravda hírportál idézett. A döntés január 1-jén lépett életbe. Espen Barth Eide norvég külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna támogatása fontos a norvég és az európai biztonság szempontjából.
Petteri Orpo finn miniszterelnök hétfőn közzétett újévi köszöntőjében kijelentette, hogy kormánya továbbra is segíti Ukrajnát, és ezzel párhuzamosan Finnország saját védelmi képességeit is erősíti. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy csaknem két éve tart az Ukrajna elleni „brutális” orosz háború, amely megváltoztatta Európa biztonsági helyzetét, miközben „az ukránok bátran küzdenek hazájukért, egész Európáért és a nyugati értékekért”.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye