Izrael 19 volt biztonsági vezetője, köztük a Sin Bét, a Moszad, a hadsereg és a rendőrség korábbi vezetői közös videóüzenetet tettek közzé, melyben a gázai háború azonnali lezárását követelik a kormányzattól.
E magas rangú tisztviselők már a bukás közeledtét látják.
„Egy lépésre vagyunk a vereségtől”
– vélekednek az angol felirattal ellátott, vasárnap közzétett héber nyelvű felvételen.
Szerintük a jogosan indított háború elvesztette jogalapját, katonai célját elérte, folytatása viszont kizárólag politikai érdekeket szolgál, és egyre súlyosabb károkat okoz Izrael biztonságának, erkölcsi tartásának és nemzetközi megítélésének.
Az MTI szerint a megszólalók között volt többek között Ehud Barak volt miniszterelnök és vezérkari főnök, Móse Jaalon és Dan Haluc volt vezérkari főnökök, valamint Nadav Argaman, Ami Ajalon és Tamir Pardo egykori titkosszolgálati vezetők.
Ez a háború egykor igazságos és szükséges volt. De most már csak a politikai túlélést szolgálja
– fogalmazott Ami Ajalon, aki szerint már megtörtént a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elleni katonai győzelem, és a harcok folytatása Izrael identitását fenyegeti.
A jelenlegi izraeli kormány bírálói szerint Benjamin Netanjahu szándékosan akadályozza a háború befejezését és a mostanra megmaradt ötven túsz visszatérését – akik közül Izrael becslése szerint mintegy harmincan már nem élnek –, mert kormánykoalíciója egyes jobboldali pártok támogatásától függ, és ezek folytatni akarják a háborút.
Ismeretes, Izraelben mostanra megakadtak a tűzszüneti és túszalkutárgyalások a Hamásszal, és Netanjahu legújabb videónyilatkozatában a háború folytatását szorgalmazta.
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadásában ezerkétszáz embert, többségében civileket gyilkolt meg. A gázai terrorszervezetek két túszról is képsorokat tettek közzé a hét végén, és ezeken az látszik, hogy csontsoványak lettek.
Kapcsolódó
Ételmérgezést kapott a miniszterelnök Izraelben
A miniszterelnöki hivatal közlése alapján a közel-keleti ország vezetője ételmérgezést követően lábadozik, intravénásan kap folyadékot. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott