Már Gázaváros 40 százalékát ellenőrzik az izraeli csapatok – közölte csütörtökön Efi Defrin, az izraeli hadsereg szóvivője, aki a palesztin terrorszervezetnek is üzent.
„További károkat okozunk a Hamász infrastruktúrájában. Ma már Gázaváros területének negyven százalékát ellenőrzésünk alatt tartjuk”
– jelentette ki Defrin a sajtótájékoztatóján, az újabb műveleti sikerek közül külön említve Zeitún és Sejk Radván városrészeket.
A műveletet a következő napokban kiterjesztik és intenzívebbé teszik
– húzta alá az MTI szerint a katonai szóvivő. Hozzátette, hogy a bevetés csak akkor ér véget, ha a szélsőségesek fogságában lévő izraeli túszok kiszabadulnak, és a térséget eddig ellenőrző Hamász uralma véget ér.
Defrin emlékeztetett arra is, hogy Éjal Zamir izraeli vezérkari főnök a kabinetnek tett jelentésében azt mondta: rendezési terv nélkül katonai kormányzatot lennének kénytelenek bevezetni a Gázai övezetben.
A gázai hatóságok csütörtökön szintén közölték, hogy az izraeli erők előrenyomultak a külvárosokon keresztül, és már csupán néhány kilométerre vannak a város központjától.
Vészjósló bejelentést tett Izrael: elindult a Hamász teljes megsemmisítését célzó hadművelet
A zsidó állam hadseregének szóvivője megerősítette, hogy hozzákezdtek a Gázaváros elleni művelet első szakaszához. A város egyes külső területeit már ellenőrzésük alá is vonták. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle