A német kancellár az ukrajnai háború elhúzódására számít – Friedrich Merz erről a ZDF német közszolgálati műsorszolgáltatónak adott interjújában beszélt vasárnap.
Magamban felkészülök arra, hogy ez a háború még sokáig tarthat
– hangoztatta a német kancellár, mondván: nincsenek tévképzetei arról, hogy a háborúk miként érnek véget.
„Vagy az egyik fél katonai vereségével a másik ellen, jelenleg ezt sem Oroszország, sem Ukrajna esetében nem látom. Vagy pedig gazdasági, illetve katonai kimerültség révén. De jelenleg ezt sem látom egyik oldalon sem”
– érvelt Merz.
Mint mondta, jelenleg intenzív diplomáciai kezdeményezésekkel próbálják a háborút minél hamarabb befejezni, „de biztosan nem Ukrajna kapitulációjának árán”. Ezt azzal indokolta, hogy egy újabb ország következne Ukrajna kapitulációja esetén. „Aztán holnapután mi következnénk. Ez nem opció” – fűzte hozzá.
Merz mindamellett visszautasította a német békefenntartók ukrajnai telepítésével kapcsolatos találgatásokat. „Jelen helyzetben senki sem beszél szárazföldi csapatokról Ukrajnában”– mondta. A nyugati szövetségesek biztonsági garanciákról tárgyalnak egy esetleges fegyverszünet esetére. „Az első számú prioritás az ukrán hadsereg támogatása, hogy tartósan meg tudja védeni az országot” – húzta alá. Kiemelte, hogy most ezen fáradoznak. Sok más kérdés akkor válik relevánssá, ha megegyezés születik Oroszországgal – tette hozzá.
Utóbbi kapcsán a politikus aláhúzta,
Ukrajnának meg kell őriznie függetlenségét és szövetségesi kapcsolatai megválasztásának szabadságát.
A német kancellár egyben hangsúlyozta, az Egyesült Államokat mindenképpen be kell vonni a rendezésbe, és sürgette, hogy az orosz-ukrán csúcstalálkozó elmaradása miatt Washington fogadjon el további szankciókat Moszkva ellen.
A német kancellár hűti a várakozásokat a Putyin–Zelenszkij-találkozóról
Friedrich Merz német kancellár úgy véli, hogy nem lesz találkozó Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij között. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről