Olaszországban egy betegápoló azt állítja, hogy megölte négy idős ápoltját – adta hírül a Corriere della Sera című olasz napilap internetes felületén. A férfi úgy érzete, ha ezt nem teszi meg, akkor újra és újra ölni fog. A 48 éves férfi csütörtökön jelentkezett a dél-olaszországi Caserta városának egyik rendőrőrsén. Szükségem van valakire, aki megállít. Ha tovább dolgozom, akkor valószínűleg ismét meg fogom tenni, mondta a férfi.
A La Repubblica című lap szerint a gyanúsított azt mondta, hogy idős és gyógyíthatatlan beteg áldozatait meg akarta szabadítani a szenvedésüktől.
A Corriere della Sera szerint a négy idős ember, aki a férfi gondjaira volt bízva, mind daganatos megbetegedésben szenvedtek.
A férfi a számukra felírt gyógyszerek, köztük a fájdalomcsillapítók túladagolásával gyilkolt.
Eddig két áldozatát sikerült azonosítani: egy 95 éves férfit, aki idén márciusban halt meg, és egy 88 éves férfit, aki 2023 decemberében hunyt el. A Campania tartományban történt haláleseteket nem tartották gyanúsnak, tekintettel az elhunytak egészségi állapotára. A másik két haláleset 2014-ben történhetett, az egyik Nápoly térségében, a másik a Rómához közeli Latina városában, de ezekben az esetekben az áldozatokat még nem azonosították.
Évek óta méltatlanul alulfinanszírozott a haldokló betegek ellátása
Komoly nehézségekkel küzd a hazai palliatív ellátás. A rendszer alulfinanszírozott, az alacsony fizetések miatt munkaerőhiánytól szenvednek a hospice-ok. Az otthoni ellátók száma folyamatosan csökkent 2020 óta 65-ről 60-ra. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban