Ifjabb Robert F. Kennedy (RFK), aki környezetvédelmi ügyvéd, oltásellenes aktivista és Amerika leghíresebb politikai dinasztiájának sarja, függetlenként indul az idei amerikai elnökválasztáson.
RFK az 1963-ban Dallasban meggyilkolt elnök, John F. Kennedy unokaöccse, és az 1968-ban Los Angelesben megölt Robert F. Kennedy fia. A 70 éves politikus a 38 éves Nicole Shanahan kalifoniai ügyvédnőt, Sergey Brin ex-nejét kérte fel alelnökjelöltnek – számolt be róla a BBC.
Kennedy kampánya felbolygatta a demokratákat, akik aggódnak amiatt, hogy indulásával rontja Joe Biden elnök újraválasztási esélyeit.
A Demokrata Nemzeti Bizottság nemrégiben fokozta a Kennedy elleni támadásokat, azzal érvelve, hogy harmadik párti pályázata végül csak a republikánus jelölt, Donald Trump megválasztását segíti elő.
Az immár alelnökjelölt Nicole Shanahan korábban demokrata adományozónak számított volt, aki februárban már elismerte, hogy részben finanszírozta Kennedy kampányának Super Bowl-reklámját.
Kennedy kampánya korábban több nevet is felhozott a jelöltek listájára, akik alelnökjelöltként indulnának, köztük Aaron Rodgers amerikaifutball-sztárt, Jesse Ventura volt minnesotai kormányzót, valamint Andrew Yang és Tulsi Gabbard korábbi demokrata elnökjelölteket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson