Kiégés diagnózisával kórházban kezelik Gerhard Schröder egykori német kancellárt – tudatta az egykori szociáldemokrata politikus jogi képviselője kedden a dpa német hírügynökséggel.
Orvosait aggasztották a kimerültség, a gyengeség és az alvászavar tünetei, emiatt tanácsolták, hogy vesse alá magát a kezelésnek.
A 80 éves Schröder január közepén egészségügyi okokra hivatkozva lemondta részvételét egy mecklenburg-elő-pomerániai vizsgálati bizottságban, amelyet az Északi Áramlat-2 gázvezeték ügyében hívtak össze. Kezelőorvosa akkor azt közölte, hogy a volt kancellár a burnout-szindróma tipikus tüneteit produkálja: gyenge, kimerült, rosszul alszik, nehezen koncentrál és memóriazavarral küzd.
Gerhard Schröder 1998 és 2005 között volt Németország kancellárja, és hivatali ideje alatt baráti kapcsolatot alakított ki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Az elveszített 2005-ös szövetségi parlamenti választás után orosz cégekben töltött be tisztségeket, egyebek mellett elnöke lett az Oroszországot Németországgal Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat földgázvezeték-rendszer megépítésére alapított cég (Nord Stream AG) felügyelőbizottságának.
A Kremlhez fűződő viszonya miatt bírálták őt pártján belül, még a kizárását is kezdeményezték a Német Szociáldemokrata Pártból (SPD). Schröder az Ukrajna elleni háború megindulása után nyomás hatására 2022 májusában megvált orosz vállalati tisztségeitől, és az SPD végül úgy döntött, nem zárja ki soraiból a volt kancellárt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban