A miniszterelnök a La Tribune Dimanche című lapban vasárnap megjelent interjújában jelentette be, hogy a kormányának felelősségét előtérbe helyező alkotmányos lehetőséggel élni fog a hétfői nap során, annak érdekében, hogy elfogadják a 2025-ös költségvetési tervet. A képviselők hétfő délután vizsgálják meg az idei költségvetésnek a nemzetgyűlés és a szenátus vegyes bizottsága által elfogadott új, kompromisszumos változatát.
Francois Bayrou kormányfő szerint az elfogadás most már késedelem nélkül szükséges, mivel Franciaország nem maradhat költségvetés nélkül. Ennek pedig az egyetlen módja, hogy a kormány vállalja a felelősséget.
A francia alkotmány 49.3-as cikke alapján egy tervezet akkor is a parlament által elfogadottnak tekintendő, ha a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és azt követően bizalmatlansági indítvánnyal 24 órán belül nem mozdítják el a kormányt – írja MTI.
Ugyanakkor a radikális baloldali Engedetlen Franciaország már bejelentette, hogy amennyiben elmarad a szavazás, akkor benyújtja az indítványt, ezt pedig a Zöldek és a kommunisták is támogatják.
A Szocialista Párt azonban még nem foglalt állást az ügyben, ahogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés sem.
Most főként a szocialistákra szegeződik a figyelmet, mivel a kormány már hetek óta tárgyalásokat fogad velük a költségvetésről, és a kormány sorsa is rajtuk múlhat. A nemzetgyűlés szerdán vagy csütörtökön szavazhat a bizalmatlansági indítványról.
Átmenetileg megúszta a csődöt Párizs
Költségvetés híján rendkívüli törvényt fogadott el a francia nemzetgyűlés az állam átmeneti finanszírozásáról. A párizsi jegybank mindenesetre csökkentette a jövő évi GDP-növekedési előrejelzését.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin