Erős, 7,2-es földrengés rázta meg Tajvant helyi idő szerint szerdára virradóra, épületek és autópályák rongálódtak meg, hét ember életét vesztette, a sérültek száma legkevesebb hétszázharminc. A tajvani kormány tájékoztatása szerint a földrengés középpontja a keleti, ritkán lakott, hegyvidéki Hualien megyében volt, a hatóságok szerint 15,5 kilométeres mélységben.
Legalább 26 épület dőlt össze, és jelenleg több mint 70, romok alatt rekedt emberről lehet tudni.
A földrengéstani intézet közölte, hogy csak egy viszonylag enyhe, 4-es erősségű rengésre számítottak, ezért nem küldtek riasztást. Ez volt az utóbbi 25 év legnagyobb földrengése a szigeten. Caj Jing-ven elnök vészhelyzeti bizottság felállítását jelentette be, és hozzátette, hogy a mentési munkában a hadsereg is részt vesz.
A hatóságok aláhúzták, hogy a sziget nukleáris létesítményei nincsenek veszélyben.
Az elmúlt 25 év legnagyobb földrengése a reggeli órákban történt, amikor az emberek munkába indultak. A vonat- és metróközlekedést is felfüggesztették, a földrengés utakat és autópályákat rongált meg.
A hatóságok közölték, hogy csak egy viszonylag enyhe, 4-es erősségű rengésre számítottak, ezért nem küldtek riasztást.
A Japán Meteorológiai Hivatal szerdán reggel cunamiriadót adott ki a déli Okinawa prefektúra szigeteire, de végül csak egy 30 centiméteres hullámot észleltek, így feloldották, és a tartomány repülőtere (Naha) is újból megkezdte működését.
Japán készen áll arra, hogy a szerdai nagy erejű földrengést követően minden szükséges támogatást megadjon Tajvannak
– közölte X-en közzétett bejegyzésében Kisida Fumio japán miniszterelnök.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)