Az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex csütörtökön közölte, hogy 50 határőr és egyéb alkalmazott, valamint felszerelés, például járőrkocsik telepítését tervezi Finnország határellenőrzési tevékenységeinek megerősítésére. Miközben Oroszország a keleti határon a bevándorlók beáramlását szorgalmazza – írja a Politico.
Az unió lépése azt követően történt, hogy a finn kormány péntek estétől december 23-ig bezárja az Oroszországgal közös keleti határátkelőhelyeket, kivéve a Raja-Jooseppiben találhatót. Az Iltalehti című finn bulvárlap Petteri Orpo miniszterelnökre hivatkozva arról számolt be, hogy a keleti határon nem javult a helyzet, és vannak arra utaló jelek, hogy a válság tovább eszkalálódhat.
Ez a jelentős erősítés várhatóan már a jövő héten megérkezik a helyszínre
– áll a Frontex közleményében. A határvédelmi ügynökségnek jelenleg 10 tisztje van a finn határokon.
„A Frontex Finnországnak nyújtott támogatása túlmutat a logisztikán: ez annak demonstrációja, hogy az Európai Unió egységesen lép fel az egyik tagországot érintő hibrid kihívásokkal szemben” – mondta Hans Leijtens, a Frontex ügyvezető igazgatója.
Moszkva provokációt emleget
Az orosz külügyminisztérium a hét elején egyértelműen provokatívnak nevezte Helsinki azon döntését, hogy több ellenőrzőpontot is bezárt az orosz határon. „A döntést elhamarkodottan, az orosz féllel való konzultáció nélkül hozták meg, amely korábban szerves részét képezte a közös határ hatékony működésének biztosítását célzó együttműködésnek” – áll a minisztérium közleményében.
A múlt hét végén a finn határőrség közölte, hogy november 1. és17. között összesen 415, nem megfelelő úti okmányokkal rendelkező személy érkezett a délkelet-finnországi határőrvidékre, és nyújtott be menedékkérelmet.
„A finn határőrség és más hatóságok által végzett megfigyelések és megszerzett információk alapján egyértelmű jelek utalnak arra, hogy egy külföldi állam hatóságai vagy más szereplők elősegítették azoknak a személyeknek a belépését, akik illegálisan lépték át a finn határt” – áll a határőrség közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője