Mint mondta, el kell gondolkodni azon, hogy lehet megállítani az ukrajnai háborút, mivel az „tragédia”. Hozzátette, hogy Oroszország kész a tárgyalásokra, azonban továbbra is Ukrajnát hibáztatja amiatt, hogy azok nem haladnak – írja a Sky News. Sőt, mi több, állítása szerint törvény tiltja a tárgyalásokat Ukrajnában.
Korábban folytatott tárgyalásokat a két fél, azonban alig haladtak valamit. Oroszország ugyanis nem hajlandó lemondani az Ukrajnában elfoglalt területeiről, miközben Kijev minden területét vissza akarja szerezni.
Az orosz államfő azóta több alkalommal is azt állította, hogy kész tárgyalni, elemzések szerint azonban a 2024-es amerikai elnökválasztások előtt nem valószínű, hogy sor kerül erre, mivel az erősen befolyásolhatja az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást.
Donald Trump, aki várhatóan a republikánusok elnökjelöltje lesz, korábban erős kritikát fogalmazott meg a Kijevnek nyújtott támogatásokkal kapcsolatban.
Zelenszkij: 24 perc alatt lerendezném Trumpot
Az ex amerikai elnök ukrajnai béketervéről szóló kijelentések még mindig nagy hullámokat vernek. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet