Folytatódik Ferenc pápa kezelése légúti fertőzés miatt, és az egyházfő mindaddig kórházban marad, amíg szükséges – közölte szombaton Matteo Bruni szentszéki szóvivő. Meglátjuk, hogy reagál a kezelésre. Nincs kitűzött dátuma annak, hogy mikor jöhet ki a kórházból – mondta Bruni.
A 88 éves egyházfőt pénteken szállították be a római Gemelli klinikára, miután több mint egy hete küzd hörghuruttal.
A Gemelli a legnagyobb kórház Rómában, ahol külön részleg áll rendelkezésre a pápa kezelésére. Ferenc pápán 2023-ban ott hajtottak végre sérvműtétet, és II. János Pált is ott látták el többször is hosszú pápasága idején. Az azóta szentté avatott egykori egyházfőnek a kórház előtt emelt szobránál szombaton többen összegyűltek, hogy Ferenc pápáért imádkozzanak.
Ferenc pápa fiatalkorában mellhártyagyulladást kapott és egyik tüdejének egy részét el kellett távolítani. Az elmúlt hónapokban többször is előfordult, hogy megjelent ugyan nyilvános eseményeken, de beszédeit nem maga mondta el, hanem segítői olvasták fel helyette légúti problémái miatt.
Ferenc pápa beleszállt Trumpba: szégyenletesnek tartja a tömeges kitoloncolás tervét
A deportálásról kemény kritikát megfogalmazó katolikus egyházfő és Donald Trump között akár a nézetbeli súrlódások újjáéledése is várható az előttünk álló időszakban. Erről itt olvashat >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban