Ferenc pápa „szégyennek” minősítette vasárnap Donald Trump megválasztott elnök azon terveit, hogy tömegesen deportálják az Egyesült Államokból az okmányokkal nem rendelkező bevándorlókat – adta hírül a Washington Post.
Ez a megjegyzés arra enged következtetni, hogy visszatérhet az a súrlódásokkal tarkított korszak, ami korábban is jellemezte a Fehér Ház és a Vatikán viszonyát, még 2016 és 2020 között.
Korábban „nem kereszténynek” nevezte a pápa Donald Trumpot, amiért elhatározta, hogy falat akar építeni az amerikai-mexikói határ mentén. Most pedig ismét elmarasztalta, amiért az illegális migránsok lettek a frissen beiktatott amerikai elnök célpontjai.
Ez szerinte így nem megoldás
A lap felidézte, Trump beiktatásának előestéjén egy olasz tévéinterjúban a pápa a leendő elnök migrációs tervével kapcsolatos kérdésre így válaszolt:
„ez, ha igaz, szégyen lesz, mert a szegények lesznek azok a szerencsétlenek, akiknek semmi sem állja a [globális] egyensúlyhiányok számláját.”
A vasárnap esti műsorban Ferenc pápa hozzáfűzte:
ez nem működik. Nem így oldjuk meg a dolgokat. Egyszerűen nem.
A római katolikus egyházfő, aki a bevándorlók jogait is pápasága vezérfáklyájává tette, éles ellentétben áll Trumppal, aki az Egyesült Államok migrációs politikájának átfogó megváltoztatását szorgalmazta a tömeges kitoloncolások végrehajtása érdekében.
A kontraszt dacára bölcsességet és erőt kívánt
Hétfőn a pápa már azt mondta, imádkozni fog, hogy
Isten adjon Trumpnak „bölcsességet, erőt és védelmet”, amikor visszatér a Fehér Házba.
„Azt kívánom, hogy az ön vezetése alatt az amerikai nép boldoguljon, és mindig egy igazságosabb társadalom felépítésére törekedjen, ahol nincs helye gyűlöletnek, diszkriminációnak vagy kirekesztésnek” – szögezte le a 88 éves pápa a beiktatására váró elnöknek.
Ferenc pápa emellett kijelentette, kéri Istentől, hogy irányítsa Trump azon erőfeszítéseit is, amelyek a béke és a népek közi megbékélés előmozdítását szolgálják.
Beiktatási kisokos – lépésről lépésre Trump beiktatásának menetrendje
Az Economx cikkében összeszedte, mi történik hétfőn, amikor újra elnöki hivatalba lép Donald Trump. Mutatjuk, hánykor kezdődik a ceremónia, mi várható, kik lesznek a helyszínen, és milyen kísérőeseményeken kell részt vennie a régi-új elnöknek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek

Meghan Markle robbant a Netflixen

Földrengés volt Magyarországon, több helyen is érezték

Lehullt a lepel: innen érkezhet olaj Magyarországra

Újabb találkozót szerveznek Ukrajnáról, de új arcokkal

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Állampapír: jön a második körös pénzeső

Jobb, ha ezzel számol: a One egységesíti az inflációkövető díjkorrekcióját

Csőzik László: „Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”
