Agu Nugroho helyi rendőrkapitány azt mondta, hogy egy, az elektromos autók, illetve rozsdamentes acél gyártásában fontos szerepet játszó nikkel olvasztására használt, javítás alatt álló kemence robbant fel. A robbanás megrongálta az épület falait is, több sérült állapota pedig súlyos.
Az ügyben vizsgálat indult, egyelőre annyit állapítottak meg, hogy az olvasztókemence alján gyúlékony folyadékot tároltak.
Szulavézin idén ez a harmadik halálos baleset, mely a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében üzembe helyezett, kínai tulajdonban lévő nikkelfeldolgozókban történt Indonéziában.
Márciusban öt kínai munkás nyújtott be panaszt Indonéziában az emberi jogok országos bizottságához, amiben azt közölték, hogy az egészségüket károsította a heti hét napon át tartó munka, kiemelve, hogy nem kapnak megfelelő biztonsági felszerelést sem.
Egy bányászok jogaival foglalkozó indonéziai megfigyelőcsoport úgy tudja, a szigeten 2019 óta legalább 22, nikkelüzemben dolgozó munkás halt meg, köztük ketten - kínaiak - öngyilkosságot követtek el.
Indonézia legjelentősebb nikkellelőhelyei Szulavézin vannak, Kína pedig fokozta a térség üzemeibe történő befektetéseit, a létesítményeket azonban többször érte bírálat az ott uralkodó munkakörülmények miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését