A Fehér Ház a hónap elején utasította a Védelmi Minisztériumot és a NASA-t, hogy gyűjtsenek össze mindent a SpaceX több milliárd dolláros szerződéseiről Donald Trump elnök és Elon Musk milliárdos közötti nyilvános összeveszés – közölték a Reuters hírügynökséggel a végzéshez közel álló személyek.
A folyamatban lévő felülvizsgálat elindítására azért volt szükség, hogy felkészüljenek az üzletember és vállalatai elleni esetleges megtorlásra. A lap szerint a Pentagon tisztviselői mérlegelik azt is, hogy csökkentsék-e a SpaceX szerepét egy új, amerikai rakétavédelmi rendszerben.
A Fehér Háznak 22 milliárd dolláros szövetségi szerződése van a SpaceX vállalattal.
A jelentés azt mutatja, hogy a kormányzat Trump azon fenyegetését követi, amely szerint esetleg megszünteti Musk vállalkozásainak nyújtott üzleti és támogatási lehetőségeket. Mindent megvizsgálunk – mondta az elnök június 6-án az Air Force One fedélzetén újságíróknak.
A Fehér Ház szóvivője nem válaszolt Musk üzleti ügyeivel kapcsolatos kérdésekre, egy külön nyilatkozatban a NASA szóvivője pedig azt mondta, hogy az ügynökség továbbra is együttműködik iparági partnereivel annak érdekében, hogy az elnök űrbeli célkitűzései teljesüljenek.
Hogy az amerikai kormány jogilag vagy gyakorlatilag felmondhatja-e a meglévő szerződéseket, azt nem tudni. Ez a lehetőség azonban rávilágít arra az aggodalomra, hogy a politika és a személyes sértődések helytelenül befolyásolhatják a kormányzati kasszát, a nemzetbiztonságot és a közérdeket érintő ügyeket.
Musk SpaceX vállalata az utóbbi években az amerikai kormány kulcsfontosságú partnerévé vált számos repülőgépipari és védelmi projektben – műholdak és egyéb űrrakományok felbocsátásában, valamint potenciálisan a Trump által tervezett „Golden Dome” rakétapajzs egyik kulcsfontosságú elemének kezelésében.
Bár Musk az utóbbi napokban megpróbálta visszavonni néhány, az elnökkel szembeni kritikáját, de még előtte azzal fenyegetőzött, hogy leszereli a vállalat Dragon űrhajóját, amely a NASA-val kötött, nagyjából 5 milliárd dolláros szerződés részeként jelenleg az egyetlen amerikai űreszköz, amely képes űrhajósokat szállítani a Nemzetközi Űrállomásra és vissza.
A SpaceX egy több száz kémműholdból álló hálózatot is épít egy titkosított szerződés keretében az amerikai hírszerző ügynökséggel, a National Reconnaissance Office-szal. A szerződés kulcsfontosságú tranzakció volt a SpaceX számára, mivel elmélyítette kapcsolatait az amerikai védelmi és hírszerző szolgálatokkal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól