Közös közleményt adott ki az FBI, illetve a CISA (az USA kiberbiztonsági ügynöksége), amely szerint a kínai kormány által futtatott hackerek fértek hozzá az amerikai távközlési hálózathoz – írja a The New York Times.
Az újság kiemelte, hogy
a támadók Donald Trump és Kamala Harris kampánystábjának telefonjaihoz is hozzáférhettek,
és bár egyelőre nem tudják, hogy pontosan milyen információt loptak el, meglehetősen komoly és átfogó vizsgálatot indítottak az ügyben.
A Salt Typhoon nevű hekkercsoportot már ismerik az amerikai hatóságok, akik arról számoltak be, hogy nem csak Donald Trump és Kalama Harris került célkeresztbe, hanem
Joe Biden csapatát és Donald Trump családtagjait is célkeresztbe vették.
A hírek szerint ezen felül diplomaták és képviselők is a támadók áldozatául estek, így az Egyesült Államokban most súlyos az aggodalom annak kapcsán, hogy milyen adatok kerülhettek a kínaiak kezébe.
Az FBI és a CISA arról számolt be, hogy SMS-eket, közösségi média üzeneteket, valamint hívásnaplókat szereztek meg, és ami még aggasztóbb, hogy telefonbeszélgetéseket is rögzítettek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön