Az FBI házkutatást tartott szerdán a Washington Post újságírójánál, Hannah Natansonnál, az akció pedig egy olyan nyomozás része, amely egy kormányzati alvállalkozó titkosított anyagkezelését vizsgálja, és újabb jelzés arra, hogy a Trump-adminisztráció egyre keményebb eszközökhöz nyúl, amikor a sajtótól próbál információhoz jutni.
Még a minősített iratok kiszivárogtatásával kapcsolatos ügyekben is rendkívül ritka, hogy a hatóságok újságírók otthonában tartsanak házkutatást.
Egy 1980-as törvény alapvetően tiltja, hogy a nyomozók újságírói munkához kapcsolódó anyagokat foglaljanak le, kivéve, ha magát a riportert is bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
Titkos iratok az uzsonnásdobozban
Hannah Natanson az elmúlt egy évben a Trump-adminisztráció azon törekvéseit követte, amelyek a szövetségi alkalmazottak elbocsátására és az államapparátus átszervezésére irányultak. Sok dolgozó osztotta meg vele dühét, frusztrációját és félelmeit az átalakítások miatt.
A házkutatás során az FBI ügynökei lefoglalták Natanson laptopjait, mobiltelefonját és okosóráját. A Washington Post szerdán reggel idézést is kapott, amely egy kormányzati alvállalkozóval kapcsolatos információk kiadására kötelezné a szerkesztőséget.
Donald Trump amerikai elnök délután újságírók előtt arról beszélt, hogy a hatóságok elkaptak „egy nagyon rossz szivárogtatót”, aki Venezuelával kapcsolatos információkat adott ki, és jelezte, hogy hasonló nyomozások is folyamatban lehetnek – közölte a The New York Times.
A Washington Post belső üzenetében Matt Murray főszerkesztő hangsúlyozta: Natanson és a lap nem célpont, de a házkutatás „mélyen aggasztó” és súlyos kérdéseket vet fel az újságírói munka alkotmányos védelméről.
A venezuelai szál
Bírósági dokumentumok szerint a hatóságok Aurelio Perez-Lugones marylandi rendszergazdát vizsgálják, akinek top-secret biztonsági engedélye volt, és azzal vádolják, hogy minősített hírszerzési jelentéseket vitt haza – az egyiket például az uzsonnásdobozában rejtegette, de a pincéjében is számos dokumentum lapult.
Perez-Lugones – munkaköréből adódóan – érzékeny információkhoz fért hozzá, jegyzeteket készített egy titkos jelentésről, és nyomtatott dokumentumokat is eltulajdonított. Az elmúlt hónapokban a hatóságok azt is gyanították, hogy törvénytelenül kezelt minősített információkat egy azonosítatlan országgal kapcsolatban.
Amikor az ügynökök Perez-Lugonest le akarták tartóztatni, épp üzeneteket küldött Natansonnak, és a vizsgálat szerint a chatjükben is találtak minősített anyagokat.
Az újságíró a kormány venezuelai nyomásgyakorlási kampányról több cikket is írt, beleértve Nicolás Maduro elfogását is.
A Egyesült Államok főügyésze, Pam Bondi közlése szerint a házkutatást a Pentagon kérésére hajtották végre, mert Natanson olyan információkhoz jutott hozzá, amelyeket egy Pentagon-alvállalkozótól szerzett meg. Ez azonban nem bizonyítja, hogy Perez-Lugones a Pentagon alkalmazottja volt – valószínűbb, hogy alvállalkozónál dolgozott.
Szabad így eljárni?
A Legfőbb Ügyészség szabályzata szerint, amikor házkutatást vagy idézést alkalmaznak kiszivárogtatások vizsgálata során, az információknak „lényegesnek” kell lenniük, és a hatóságnak előzetesen minden más lehetőséget ki kell próbálnia az anyag megszerzésére.
A tárca eddig nem válaszolt arra, miért nem keresték meg Natansont vagy a lapot előzetesen, és azt sem, hogy kiadtak-e idézést, mint kevésbé invazív eszközt. Ezek a lépések lehetővé tették volna, hogy a Post bíróság előtt vitassa meg az ügyet, vagy védje a nyomozással nem érintett titkos forrásokat.
Natanson arról számolt be, hogy miután nyilvánosságra hozta elérhetőségét, 1169 forrás fordult hozzá a Trump-adminisztráció elbocsátásai vagy intézményi átalakításai miatt.
A házkutatás azt a félelmet kelti, hogy a laptopja lefoglalása után ezeknek a forrásoknak a személyes adatai most a Legfőbb Ügyészség birtokába kerülhettek.
Miközben ugye a források azt az ígéretet kapták, hogy anonimak maradhatnak a jövőben. Ezért ilyen problémás most ez az ügy.
Egyre szorosabb pórázon az újságírók
A szólásszabadság szakértői és képviselői élesen bírálták a lépést, amelyet agresszív eszkalációnak neveztek, és amely alááshatja a sajtószabadságot.
Jameel Jaffer, a Columbia Egyetem Knight First Amendment Institute igazgatója szerint az intézkedés elrettentő hatással lehet a törvényes újságírói munkára.
Bruce D. Brown, a Reporters Committee for Freedom of the Press elnöke pedig úgy fogalmazott: a házkutatás az egyik leginvazívabb lépés, s csak a legsúlyosabb esetekben lehetne alkalmazni, különben elrettentheti a sajtót a közérdekről való tájékoztatástól.
Míg Eric H. Holder egykori (még az Obama érában) főügyész korábban biztosította, hogy soha nem engedné újságírók megvádolását munkájuk miatt,
nem világos, hogy Bondi vezetése alatt ugyanez az álláspont érvényes-e.
A fentebb vázolt FBI-házkutatás nem egy elszigetelt eset, hanem részét képezi annak a szélesebb mintának, ahogy a Trump-adminisztráció manapság viszonyult a médiához. A jogvédők és újságírók szerint az elmúlt időszakban több, a sajtó függetlenségét érintő intézkedés is született: visszavonták a Biden-kormányzat újságírókat védő szabályait, amelyek megakadályozták a riporterek telefon- és e-mail-adatainak házkutatással történő megszerzését, és a minisztériumi vizsgálatok során a hatóságok most ismét könnyebben fordulhatnak újságírókhoz idézéssel vagy házkutatási paranccsal az információk megszerzése érdekében.
Emellett a Pentagon olyan szabályokat vezetett be, amelyek szerint az újságírók csak engedéllyel vagy kísérettel dolgozhatnak a minisztérium területén. Egyes esetekben még a nem titkosított anyagok közzétételéhez is engedély szükséges, amit a sajtó alkotmányellenesnek és a sajtószabadság elleni támadásnak tart.
Ezek a lépések, valamint a sajtó ellen irányuló politikai retorika és korábbi, újságírók kommunikációs adatai megszerzésére irányuló intézkedések egy agresszívebb kormányzati narratívát tükröznek, amelyet a média függetlenségével és a források védelmével szemben fogalmaztak meg.
A szakértők szerint az eset példátlan módon feszegeti a határokat a nemzetbiztonság és az újságírói munka között, és vitát indított arról, hogy meddig terjedhet a kormány beavatkozása a sajtó függetlenségében. A történet jól jelzi, hogy a kormány és a sajtó közötti kapcsolat a jövőben is feszültségekkel terhelt lehet, miközben a nyilvánosság és a források védelme továbbra is kulcsfontosságú kérdés marad.