Őrizetbe vettek 796 embert a szervezett bűnözés ellen irányuló, Európa több országán átívelő, szarajevói központú hatósági műveletben – jelentette pénteken az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az akcióban segítséget nyújtó Europol.
A művelet során a hatóságok igyekeztek a lehető legszélesebb körben végrehajtani razziákat, amelyek így kiterjedtek az online tér több területére is, például a darkwebre és a közösségi médiára. A kiberjárőrözésben több ügyészi hivatal is részt vett.
A művelet keretében az Európai Unió és nemzetközi partnereinek közös kapacitásait és erőforrásait többféle bűnügyi fenyegetés, egyebek között
- az emberkereskedelem,
- a kábítószer- és illegális lőfegyver-kereskedelem,
- valamint a nagy veszélyt jelentő bűnbandák elleni küzdelemben vetették be.
Magyarország is részt vett a műveletben
A műveletben 16 európai uniós tagország - köztük Magyarország - és kilenc nem uniós tagország, benne Ukrajna, Koszovó és Törökország vett részt, a közlemény szerint
442 fegyvert koboztak el, valamint átvizsgáltak több mint 150 ezer gépjárművet és csaknem 1200 létesítményt.
A hatóságok munkáját az Europol mellett a többi között az Európai Bizottság, valamint az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust, az EU határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex, illetve az egész világra kiterjedően működő nemzetközi rendőri szervezet, az Interpol is segítette.
(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják