Arról már megállapodtak az Európai Unió parlamentjének különböző frakciói, hogy melyik politikai csoportosulás hány és milyen vezető pozíciót kaphat. Most arról folyik az egyezkedés, hogy ezeket a posztokat párt és személy szerint ki is töltse be.
A képviselők az EP jövő heti alakuló ülésén szavaznak majd a testületek összetételéről, a vezetőségeket pedig július végén választják meg.
A választásokon kialakult erősorrend alapján a jobbközép pártokat magában foglaló Európai Néppárt (EPP) tagjai tölthetik be a legtöbb irányító posztot: a legnagyobb, 188 fős politikai csoportnak hét szakbizottsági elnöki és 28 alelnöki tisztség jut. Mivel a Tisza Párt hét képviselővel a néppárt hetedik legnagyobb nemzeti csoportja, joggal számíthat tisztségekre.
A Tisza Párt európai parlamenti képviselői akár egy szakbizottság elnöki pozícióját is sikerrel megpályázhatják, de egy vagy két szakbizottsági vagy delegációs alelnöki tisztségre mindenképpen igényt tarthatnak,
tájékoztatták a Népszavát a helyek elosztásáról szóló tárgyalásokat ismerő források.
A lap szerint a Demokratikus Koalíció két EP-képviselője nem célzott meg vezetői pozíciót az Európai Parlamentben (EP), a Fidesz és a KDNP 11, illetve a Mi Hazánk egy politikusának pedig kevés esélye látszik valamilyen tisztségre.
A Fidesz és a KDNP 11 képviselője hétfő óta a Patrióták Európáért nevű radikális, populista frakció tagja, de mivel a kijelölt határidő után alakultak meg, a helyek elosztásánál elődjük létszámát vették számításba, így nekik csak két szakbizottsági elnöki és hét alelnöki tisztség jut. Ráadásul az EP jobb- és balközép frakciói arra készülnek, hogy a szélsőséges erők képviselőit kizárják a különböző parlamenti testületek vezető tisztségeiből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához