Charles Michel bejelentése után, miszerint indul az idei EP-választáson, már az is felmerült Brüsszelben, hogy az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöki pozícióját egyesítsék – írja a Magyar Nemzet.
Kalas Vivien, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének (Eustrat) munkatársa ennek kapcsán arról beszélt a lapnak, hogy az unió „kormányának” az Európai Bizottságot szokták nevezni, mivel a szakpolitikai döntésekben a Bizottságnak van nagy súlya, azonban az integráció általános politikai irányvonalait a Tanács határozza meg.
Külpolitikai ügyekben többször a két intézmény vezetője együtt képviseli az uniót, a két pozíció egyesítése így azzal járna, hogy egyértelműbbé tenné minden szereplő számára, hogy ki az Európai Unió vezetője.
Azonban a szakértő felhívta rá a figyelmet, hogy mindez azt is jelentené, hogy egy közösségi érdekeket képviselő intézmény vezetőjének kellene elősegítenie a megegyezést az Európai Tanácsban, így pedig félő, hogy föderálisabb irányba igyekezne terelni az EU-t a nemzetek súlyát csökkentve.
Kalas Vivien emlékeztetett, hogy minden EP-választás után komoly, akár hónapokig tartó alkudozások indulnak az uniós állam- és kormányfők között, hogy kik töltsék be az uniós intézmények vezető pozícióit. Most azonban Charles Michel döntése miatt néhány hét alatt kellene megegyezniük a tagországoknak.
Amennyiben ez nem sikerül, akkor a Tanács soros elnöki tisztségét betöltő ország vezetője, jelen esetben Orbán Viktor elnökölne az Európai Tanács ülésein. A szakértő szerint azonban valószínűbb, hogy a háttérben már a választások előtt megkezdődnek a tárgyalások, így az sem kizárt, hogy már most van néhány név az európai vezetők fejében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért