Az Európai Unió 122 millió euró (47,8 milliárd forint) humanitárius segélyt nyújt a tágabb értelemben vett Afrika szarva nevű régiónak.
A támogatásból:
- 42 millió eurót Etiópiának,
- 40 millió eurót Szomáliának és
- 40 millió eurót Dél-Szudánnak szánnak.
Az Európai Bizottság közleménye a térségben dúló konfliktusokkal, illetve az éghajlatváltozás okozta nehézségekkel indokolta a döntést. A támogatással a legkiszolgáltatottabbak alapvető szükségleteinek kielégítését igyekeznek segíteni, elsősorban az ivóvíz- és élelmiszerhiány enyhítését. Az EB közleménye aláhúzta:
a megfelelő minőségű víz hiánya a fertőző betegségek kockázatával is járhat.
Janez Lenarcic, az Európai Unió válságkezelésért felelős biztosa elmondta, ebből az összegből a lakhelyeiket elhagyni kényszerülőket, a menekülteket és az őket befogadó közösségeket szeretnék támogatni.
A mostani csomaggal együtt a régióba küldött EU-segélyek idén már meghaladják a 421 millió eurót. A tájékoztatás szerint a régióban több mint 70 millióan szorulnak sürgős humanitárius segítségre.
Ukrajna jól viselkedett, rengeteg pénzt kap ezért
Jól halad az Ukrajna-terv: az Európai Bizottság közel 4,2 milliárd eurót utalt át Ukrajnának a neki szóló program első részeként.(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal