Háromezer embert telepítettek biztonságos helyre
dél-franciaországi kempingekből egy hétfő délután keletkezett heves erdő- és bozóttűz miatt. Az erős szél által táplált bozóttűz Pyrénées-Orientales
megyében, Saint-André és Argeles-sur-Mer híres tengerparti üdülőhely között,
Perpignantól nyugatra, a spanyol határ közelében tombolt.
A hatóságok közlése szerint kedden több nyaraló visszatérhetett
a kempingekbe, amelyek közül egy a tűz martalékává vált.
A kitelepített embereket sportcsarnokban és egy másik nagy
középületben helyezték el. Saint-André város polgármestere katasztrofálisnak
nevezte a helyzetet, és azt mondta, hogy még soha nem szembesültek ekkor
tűzvésszel.
A tűzoltók 13 repülőgéppel, három helikopterrel és több mint
500 tűzoltóval küzdöttek a lángokkal. Hétfő éjszakáig 480 hektár növényzet égett le.
Portugália sem úszta meg erődtüzek nélkül, Rodosz, Korfu kezdte a sort
19 kis falut, négy szálláshelyet és egy kempinget ürítettek ki és több utat lezártak. A portugál meteorológiai szolgálat szerint volt, ahol 41 Celsius-fokot mértek.
A görög kormány jövő tavasszal vagy ősszel egyhetes ingyenes nyaralást ajánlott fel Rodoszon azoknak, akiknek az erdőtüzek miatt meg kellett szakítaniuk nyaralásukat.
Az Égei-tenger délkeleti részén fekvő turista paradicsomban tomboló hőség és az erős szél miatt július 18-án heves erdőtűz ütött ki Rodoszon, és tíz nap alatt több mint 17 ezer hektáros területen pusztított a sziget déli részén az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja (Kopernikusz) szerint.
Az athéni nemzeti obszervatóriumban – 1842-es alapítása óta – idén július végén mérték a leghosszabb júliusi hőhullámot Görögországban, amelynek során a hőmérséklet sok helyen meghaladta a 40 C-fokot.
Ezt követően több bozót- és erdőtűz is kitört: az ország északnyugati részén fekvő, a turisták körében szintén népszerű Korfu szigetén mintegy 2500 embert kellett evakuálni.
