Nibha Kumari, India legszegényebb államának, Bihár lakója, akinek 15 éves korábban megváltoztatta az életét a kerékpározás. Két éven keresztül heti hat napon át naponta két órát tekert, így az állami kormány által biztosított kerékpárral járt és az általános és a középiskolába.
Mivel az indiai tömegközlekedési eszközök nem feltétlenül biztonságosak a fiatal lányok számára, ezért sokan inkább mellőzik ezek igénybe vételét és nem járnak be az adott oktatási intézménybe – írja a BBC.
Bhuvaneshwari Kumari, egy begusarai egészségügyi dolgozó szerint a kerékpáros közlekedésnek hála
Most már egyre többen járnak iskolába. Legtöbbjüknek ingyen van kerékpárja.
Kerékpározás és oktatás
India a 2011-es népszámlálás óta tesz jelentést a kerékpárosok magatartásáról, ekkor a munkába járók 20 százalékának a volt a bicikli az első számú közlekedési eszköze – a falusiak 21, míg a városban élők 17 preferálta ezt utazási módot.
A Journal of Transport Geography tanulmánya leszögezi, hogy a 2007 és 2017 között
- 4,5 százalékról 11 százalékra emelkedett a vidéki Indiában kerékpározó lányok aránya.
- Míg a biciklivel iskolába járó diákok aránya 6,6-ról 11,2 százalékra emelkedett
- A vidéki területeken ez az arány megduplázódott, azokban a városokban nem volt szignifikáns a változás – az itteni utakon máig nem biztonságos a kerékpáros közlekedés.
2004-ben indultak az állami kerékpár-osztási program kifejezetten azokat lányokat célozta meg, akik a közlekedési nehézségek miatt nagyobb arányban hagyták ott az iskolát.
Az indiai mellett a kolumbiai, kenyai, malawi-i és zimbabwei példák is azt mutatják, hogy a kerékpárok növelik a fiatal hölgyek beiskolázását és iskolában maradását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről