A csapatból egy Szilícium-völgyi cég vezetője is tagja lehet azoknak, akik most az adatokhoz hozzáférhettek. Ugyanakkor David Lebryk, a Pénzügyminisztérium hivatásos köztisztviselője állítólag elutasította Musk terveit. Ám ezt követően Lebryk-et szabadságra küldték majd nyugalmazták.
Ennek hatására Scott Bessent pénzügyminiszter megtörhetett és pénteken hozzáférést adott Musk-nak és csapatának.
A tárca évente több mint 6 billió dollárnyi értékben bonyolít le tranzakciókat az amerikaiakkal a szövetségi ügynökségek nevében.
Az ehhez a rendszerhez való hozzáférés a Trump-adminisztráció számára egy újabb mechanizmust biztosít, amellyel korlátozhatja a kongresszus által jóváhagyott pénzek kifizetését
– értesült a Spiegel.
Donald Trump kabinetjében Elon Musk vezetheti az újonnan létrehozott kormányzati hatékonysági minisztériumot (röviden: DOGE). Az elnök szerint ez az újonnan létrehozott kormányzati hatékonysági osztály a kormányzaton belüli csalások és pazarlás feltárására hivatott.
A DOGE eredetileg Elon Musk és Vivek Ramaswamy közös vezetésével működött volna, de Vivek néhány napja bejelentette, hogy szenátori babérokra tör, így összeférhetetlenség miatt távozott a poszttól.
Hiába Musk politikai ámokfutása, ígéretes terveket dédelget a Tesla
Elon Musk ígérete szerint úgy tűnik, van fény az alagút végén: az elektromos autógyártó részvényei jócskán emelkedni kezdtek. A Tesla ugyanakkor arra számít, hogy a beruházási ráfordítások 2026-ban és 2027-ben meghaladják majd a 11 milliárd dolláros költséget.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani