Krokodil árveréseket rendeznek Namíbiában a túlnépesedett vadon élő állomány gyérítésére. Negyven krokodil eladásáról és a kilövési engedélyek számának növeléséről döntött csütörtökön a namíbiai kormány.
Pohamba Sifeta környezetvédelmi miniszter az AFP hírügynökségnek azzal indokolta a döntést, hogy az ország egyes részein már túl sok krokodil él, és egyre több embert támadnak meg.
A minisztérium közleménye szerint az ország két észak-keleti rédiójában, Kavangóban és Zambeziben tervezik a negyven állat befogását, amelyeket árverésen bocsátanak majd áruba júliusban.
A krokodilokra bárki licitálhat, aki bizonyítani tudja, hogy megfelelő élőhelyet tud biztosítani a számukra, vagy igazolja azt, hogy van hivatalos engedélye az állatok exportjára.
Az intézkedés másik elemeként akár meg is duplázhatják a kilövési engedélyeket azon országrészekben, ahol a legtöbb krokodiltámadást regisztrálják.
A windhoeki kormány 2019 óta 2,3 millió namíbiai dollár (3,7 milliárd forint) jóvátételt fizetett ki az – olykor halálos kimenetelű – krokodiltámadások sújtotta családoknak, gazdáknak.
A krokodilárverések július 17-én kezdődnek, és időről időre később is megrendezik őket a populáció féken tartása céljából.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott