Az adatok alapján, melyek 32 milliárd mérföldnyi elektromos autóval és 3 milliárd belsőégésű motorral rendelkező autóval megtett út nyomán keletkeztek, arra következtettek, hogy a hibrid, illetve elektromos autók kétszer nagyobb valószínűséggel ütnek el valakit, városi környezetben pedig ennél is nagyobb eséllyel.

A The Guardian írása szerint az adatok alapján nem világos, hogy a környezetbarát autók miért veszélyesebbek, ám a kutatók több lehetséges okot is felvetettek.

  • Az elektromos autókat általában fiatalabb, és ezzel együtt kevésbé tapasztalt sofőrök vezetik,
  • emellett az akkumulátoros járművek jóval halkabbak is a belsőégésű társaiknál, emiatt pedig nehezebb őket észrevenni, különösen városi környezetben.

Az Egyesült Királyságban a gyermekek és a fiatal felnőttek körében a közúti közlekedési balesetek a vezető halálozási okok közé tartoznak, az áldozatok negyede pedig a halálos baleset pillanatában gyalogosként közlekedik.

Az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumának 2017-es jelentése szerint az elektromos, illetve hibrid autók 20 százalékkal nagyobb kockázatot jelentenek a gyalogos forgalomra nézve, az alacsony sebességű mozgások során, mint a kanyarodás, tolatás, megállás és forgalomba való belépés, mintegy 50 százalékkal nagyobb eséllyel baleseteznek járókelővel.

A 2013 és 2017 között végzett brit kutatás során több mint 916 ezer balesetet vettek górcső alá, amelyből 120 ezer incidens járókelővel történt. Több mint 96 ezer balesetet autóval vagy taxival követtek el.

Penészednek a BYD Kínából Európába behajózott autói

Nem bírják a több hónapig tartó szállítást a kínai elektromos autók.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→