Az S&P Global friss adatai szerint tovább romlanak az akkumulátorral rendelkező elektromos járművek (BEV) kilátásai az EU-ban. Becslésük alapján a járművek részesedése 2025-ben valószínűleg 21 százalék lesz. Ez jelentős alacsonyabb érték az S&P Global 2024 első felében adott előrejelzéséhez képest, amely 27 százalék volt – írja a Euronews.
A felülvizsgálatra elsősorban a változó piaci feltételek miatt volt szükség, tekintve az elektromos járművek iránti kereslet világszintű visszaesését.
Az akkumulátorral is rendelkező elektromos járművek alacsonyabb piaci részesedése valószínűleg azt is megnehezíti, hogy az EU 2025-re kitűzött szén-dioxid-kibocsátási céljai teljesüljenek. Ennek oka, hogy a BEV-piaci részesedés és az értékesítés növelése az egyik legfontosabb aspektusa annak, hogy a járműgyártók hogyan tervezik elérni a kiiírt értékeket.
Egyéb módszerek közé tartozik a nagyobb és alacsonyabb kibocsátású gyártók közötti partnerség, valamint az értékesítési stratégiák megváltoztatása, hogy a hatékonyabb járműmodelleket helyezhessék előtérbe. Ide tartozik például a lágy-hibrid technológia, amelynek lényege, hogy egy kis akkumulátorral működő villanymotor segíti a hagyományos dízel- vagy benzinmotort, szintén hozzájárulva a célok elérését.
Célzott autóipari cselekvési terv nélkül fennáll a veszély, hogy lemaradunk az USA és Kína mögött. A realitás azt mutatja, hogy az EU-nak rugalmasabb rendszerre van szüksége, hogy elérje az ambiciózus CO2-csökkentési célokat. Biztosítanunk kell, hogy az ipar a nyereséget új megoldásokba való beruházásra fordítsa, ahelyett, hogy büntetéseket fizetne
– mondta Martin Kupka cseh közlekedési miniszter az ACEA honlapján közzétett nyilatkozatában.
Az EU a közelmúltban magasabb importvámokat vetett ki a kínai elektromos járműgyártókra, például a Geelyre, a BYD-re és a SAIC-ra. A döntést az egyre több vád indokolta, amelyek szerint a kínai kormány erőteljesen támogatja ezeket a vállalatokat, lehetővé téve számukra, hogy modelljeiket nyomott áron értékesítsék az EU-ban, ellentétben a Volkswagen, Audi, Mercedes-Benz, vagy éppen a BMW modellekkel.
Az EU 18,8 százalékos vámot vetett ki a Geelyre, 17 százalékos vámot a BYD-re és 35,3 százalékos vámot a SAIC-ra.
A vámok bevezetésével azonban ezek az elektromos járművek valószínűleg jóval drágábbak lesznek, ami visszaveti az eladásokat, különösen mivel a vásárlók még mindig megélhetési válsággal küzdenek Európa-szerte.
Friss kutatás, ekkortól lesz olcsóbb az elektromos autó
A Goldman Sachs Research elemzése szerint 2026-ig radikálisan csökkeni fognak az elektromos járművek akkumulátorainak az előállítási költségei és a villanyautók átlagára egy szintre kerülhet a belsőégésű motoros társaikéval.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban