Az Európai Unió Bizottsága tavaly október elején indított szubvencióellenes vizsgálatot a BEV-ek behozatalával kapcsolatban, arra kereste a választ, hogy az értékláncok részesülnek-e illegális támogatásban, és hogy a támogatás okozhat-e gazdasági kárt az uniós BEV-gyártóknak.
A vizsgálatot, amely megállapította, hogy a BEV-értéklánc Kínában tisztességtelen támogatásban részesült, a brüsszeli testület most lezárta, azzal, hogy kiegyenlítő vámokat vetett ki a Kínából származó akkumulátoros elektromos járművek behozatalára.
Kapcsolódó
A vámok öt évig lesznek hatályban az Európai Unió által a gépjárművekre kivetett szokásos 10 százalékos importvámon felül.
Az ideiglenes vám célja, hogy megakadályozza az olcsó, kínai állami támogatással gyártott elektromos járművek EU-ba irányuló dömpingjét.
A bizottság szerint a Kínában gyártott elektromos autók eladása a 2020-as 3,9 százalékról 2023 szeptemberére 25 százalékra növekedett az elektromos autók piacán.
A bizottság által külön vizsgált kínai gyártókra egyedi vámok vonatkoznak: a BYD esetében 17,0 százalékos, a Geely-re 18,8 százalékos, míg a SAIC-re szintén 35,3 százalékos. Más elektromosjármű-gyártásban érdekelt kínai vállalatokra, amelyek együttműködtek az uniós vizsgálatban, átlagosan 20,7 százalékos vám vonatkozik.
Az összes többi kínai gyártóra pedig, amelyek nem működtek együtt a vizsgálatban, 35,3 százalék vámot kell alkalmazni.
Az EU és Kína továbbra is dolgozik azon, hogy alternatív, WTO-kompatibilis megoldásokat találjon, amelyek hatékonyan kezelik a szubvencióellenes vizsgálat által feltárt problémákat - tudatta a brüsszeli testület.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt