A Walt Disney Pixar stúdió a közelmúltban több streaming sorozat gyártását is befejezte, így mostanra több alkalmazottal rendelkezik, mint amennyire szüksége van – állítja egy helyzetet ismerő forrás a Reutersnek.
A Disney még 2006-ban vásárolta fel a Pixart, hogy újjáéleszthesse a nehéz helyzetben lévő Disney Animationt.
A TechCrunch már korábban arról számolt be, hogy a Pixar idén akár 20 százalékos elbocsátásokra készülhet, a stúdió 1300 fős csapata akár 1000 fő alá is csökkenhet a következő hónapokban. A nevét elhallgatni kívánó forrás vitatja a számokat, szerinte a csatorna még nem határozott a pontos adatokról. Azt azonban határozattan kijelentette, hogy ez a Pixar teljesítményére nem lesz hatással.
A Disney 2022-ben visszatért vezérigazgatója Bob Iger, még korábban jelezte, hogy a cég csökkenteni fogja a saját gyártású streaming tartalmakat, a megemelkedett költségekre hivatkozva.
Tavaly júniusban a Pixar már 75 állást szüntetett meg, többek között a Ligthyear című kasszasiker mögött álló két vezető pozíciót is. Ez volt az első jelentősebb létszámleépítés a stúdiónál egy évtized óta. A studió többek között olyan filmes franchise-okról híres, mint a Toy Story, A Hihetetlen család és a Némó nyomában.
Elhasalhat a Disney a reklámbevételeken
Az Insider Intelligence jelentésében szerepel az az összehasonlítás, amelyben világosan látszik, melyik streaming platform viszi a prímet a jövő évben.Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak