A jelenlegi amerikai alelnök 174 millió dollárt költött a választási kampányra, az exelnök 61 millió dollárjába került a kampánya – írta meg a Die Presse. Mindkét politikai formáció a reklámokra költötte a legtöbb pénzt, kisebb összegeket pedig gyűlésekre, utazásokra és a kampánystábok fizetésére fordítottak.
Mi folyik itt? „Indiai” nő lehet az USA következő elnöke?
India krémje egyre nagyobb ütemben távozik külföldre: számos nyugati országban kerülnek fontos döntéshozói pozícióba. A 18 milliós diaszpórából 5,4 millióan az Egyesült Államokban élnek, ahol az „amerikai álmot” leginkább megvalósító nációk közé tartoznak. Vajon mi lehet kirobbanó sikereik titka és mi köze ennek a leendő amerikai elnökhöz?Az Egyesült Államokban a választási kampány most lépett a legkeményebb szakaszába, november 5-én lesznek a választások.
Sőt, már megnyíltak a szavazóhelyiségek a korai szavazás keretében a választók előtt Virginia szövetségi államban pénteken, elsőként az országban lehetővé téve a személyes voksolást a 2024-es választásokon.
A korai szavazás az állam kijelölt hivatalos helyiségeiben lehetséges, külön engedély nélkül.
Győztest hirdettek Kamala Harris és Donald Trump vitáján
A politikai tanácsadó szerint a vita ellenére nem dőlt el még semmi a november 5-i választás kimenetelével kapcsolatban. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal
