A Bizottság a benyújtott pályázati dokumentumokban talált „számos jogsértésre” hivatkozva tiltotta meg, hogy a független ellenzéki jelölt induljon a márciusi elnökválasztáson. A testület azt állítja, hogy a döntés szabálykövető volt.
Az Oroszországban nem igazán ismert, csupán pár ezer főnyi támogatóval rendelkező Duncova a Reutersnek arról beszélt, úgy érzi, igazságtalanul zárták ki a jelöltek közül. Az ellenzéki kihívó Telegram-csatornáján közzétett bejegyzésben erősítette meg, hogy benyújtott fellebbezését is elutasította az orosz Legfelsőbb Bíróság.
Duncova kifejtette, hogy következő lépése egy új politikai párt létrehozása lesz, amely a béke, a szabadság és a demokrácia eszméivel reprezentálná azt a több tízmillió orosz állampolgárt, akinek a hangját nem képviselik a jelenlegi politikai rendszerben. Az Economx korábban megírta, hogy a volt újságírónő ezekkel a hívószavakkal kíván alternatívát nyújtani az orosz választópolgároknak.
A Kreml közvélemény-kutatásai szerint a hivatalban lévő Vlagyimir Putyin népszerűsége jelenleg 80 százalék körül mozog. Az orosz elnöknek gyakorlatilag nincsen komoly vetélytársa, várhatóan kényelmes győzelem vár rá 2024 márciusában esedékes háromnapos elnökválasztáson.
(Gyurka Eszter)
Dönthetnek az oroszok az elnök sorsáról, már be is jelentkezett az első kamujelölt
Igor Girkint egy holland bíróság bűnösnek mondta ki a Malaysia Airlines gépének 2014-es lelövése miatt.A márciusi elnökválasztáson azonban megméretteti magát--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek