Az utóbbi időben megszaporodtak a Trump halott (Trump is Dead) keresések az X és más közösségi média platformok felületein. Egyedül az Elon Musk által tulajdonolt platformon több tízezer ilyen poszt született. A felhasználók egy része az amerikai elnök halálán viccelődött, míg mások aggodalmukat fejezték ki a politikus egészségi állapota miatt – írja a CNBCTV18.
A fenti trend és az államfő egészségügyi helyzetével kapcsolatos pletyka alapja, hogy néhány napja nem mutatkozott nyilvánosan Donald Trump – a legutóbbi fotóügynökségi képek is augusztus 26-ról származnak. Augusztus 27-én pedig J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke az USA Todaynek adott interjúban kijelentette:
kész közbelépni és elnökké válni, ha „szörnyű tragédia” történik.
Mindazonáltal Vance is hangsúlyozta, hogy az államfő továbbra is energikus és „hihetetlenül jó egészségnek” örvend. Azonban azt is hozzáfűzte Trump dicséretéhez az adminisztráció második embere, hogy amennyiben a tragédia megtörténne, nem tud „jobb munkahelyi képzést elképzelni, mint amit az elmúlt 200 napban” kapott.
A Fehér Ház egyelőre nem reagált a pletykára, az mindenesetre valószínűtlenné teszi a híreszteléseket, hogy a közösségi médiában végig aktív maradt az USA elnöke, a hétvégén is posztolt a szankciókkal kapcsolatban Truth Social-ön.
Begurult Trump, azt hitte a bíróság érvényben hagyja a vámjait, de nem így történt
A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által bevezetett vámok többségét. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye