Gyakorlatilag az egész világ lélegzetvisszafojtva várja Donald Trump ünnepélyes beiktatását, ugyanis a leendő amerikai elnök már előrevetített, legalább száz elnöki rendelettel fogja bedurrantani kormányzása első napjait. Ezek közül várhatóan sok csak az Egyesült Államokat formálná át, de jelentős hányaduknak várhatóan közvetlen hatása lesz az Európai Unióra (EU) és benne a Magyarországra is.
Másrészt önmagában az is üzenet értékű, hogy Donald Trump elnök úgymond nem akarja megvárni, amíg a kongresszuson átmennek a legfontosabb javaslatai, ehelyett elnöki rendeletekkel kerülné meg a lassabb törvényhozást.
Persze, egyelőre még meg sem történt a beiktatás, így nem is lehet messzemenő következtetést levonni a bejelentésekből, mindazonáltal Lévai Dániel, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) kutatója az Economx érdeklődésére elmondta, a mindenkori amerikai elnök alkotmányos joga, hogy rendeleteket hozzon. Az elnöki rendeletet a szövetségi hivatalok kötelesek végrehajtani.
Azonban a rendeletek nem ütközhetnek az amerikai alkotmányba vagy a már meglévő törvényekbe. A rendeleteket lehetőség van jogi úton felülvizsgálni
– magyarázta az MKI munkatársa.
A szakértő szerint erre kiváló példa Donald Trump első ciklusának idején a terrorfenyegetettség csökkentése érdekében hozott muszlim országokra vonatkozó beutazási tilalmat elrendelő elnöki rendelet, amelyet jogvédő szervezetek, és tagállami bíróságok is megtámadtak; a jogvita végül a rendelet módosítására kényszerítette az adminisztrációt.
Bár Donald Trump a győzelme után nagyobb legitimációval rendelkezik nagyszámú rendelet kiadására, ugyanakkor a törvényhozásban republikánus szenátorok és képviselők is várhatóan elvárják majd Donald Trumptól, hogy törvényjavaslat formájában is erősítse meg rendeletei érvényességét, biztosítva ezzel a demokratikus folyamatok érvényesülését. Feltételezve azt, hogy a kongresszusban a 2026-os félidős választásokig republikánus többség marad, így nagyobb lehetősége lesz Donald Trumpnak törvényjavaslatai elfogadtatása – magyarázta Lévai Dániel. Úgy látja,
a legnagyobb ellenállást az Egyesült Államok demokrata vezetésű tagállamai jelenthetik az elnöki politikára, amelyek bíróságon intézhetnek kihívást Donald Trump rendeleteinek.
Donald Trump azt ígérte, hogy hétfőn, az eskütételét követő órákban közel száz törvényi erővel bíró végrehajtási rendeletet ír alá. Állítása szerint az amerikai gyártás előtérbe helyezésére érdekében átfogó vámokat helyezett kilátásba az importált árukra. Ezúttal 10 százalékos vámot ígért minden importárura, 25 százalékos vámot a kanadai és mexikói árukra, valamint 60 százalékos vámot a Kínából érkező javakra. Azt is mondta, hogy már az első napon elkezdi aláírni az ezeket bevezető rendeleteket. A szakértők szerint a vámok valószínűleg megdrágítják a fogyasztási cikkeket, és felerősíthetik az inflációt. Néhány ország megtorló vámokat fontolgat Trump intézkedései ellen.
Lévai Dániel ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, az esetleges vámrendelet mind az Európai Uniót, mind pedig az export kitettséggel rendelkező Magyarországot is kellemetlenül érintheti. Elég csak az autóiparra gondolni – hangsúlyozta az MKI kutatója.

Emlékezetes, a Központi Statisztikai Hivatal szerint a magyar feldolgozóipari termelés 25 százalékát képviselő járműgyártás volumene 13,5 százalékkal – az alágak közül a legnagyobb mértékben – esett vissza az előző év azonos hónapjához viszonyítva.
A közúti gépjármű gyártása 26, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása pedig 3,5 százalékkal csökkent.
Azonban az MKI munkatársa szerint nem szabad elfelejteni, hogy a trumpi kommunikáció elsődlegesen a tárgyalások megkezdését szolgálja, ami végül kompromisszumos lehetőséget teremthet. Az Európában zajló vezetési válság azonban a tárgyalásokat megnehezítheti – mondta.
Lévai Dániel kitért arra is, hogy Donald Trump a tradicionális értékék melletti kiállás jegyében számos progresszív gyakorlatot fog beszünteti, például az inkluzivitási és sokszínűségi programokat. Döntése a magyar kormány által képviselt irányvonallal megegyező, így a magyar álláspont a családpolitikáról, a nemzeti identitásról vagy éppen a migrációról európai szintű megerősödéséhez is vezethet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek

Lehullt a lepel: innen érkezhet olaj Magyarországra

Meghan Markle robbant a Netflixen

Földrengés volt Magyarországon, több helyen is érezték

Állampapír: jön a második körös pénzeső

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Jobb, ha ezzel számol: a One egységesíti az inflációkövető díjkorrekcióját

Csőzik László: „Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”

Lázár János: Azért jöttem, hogy elnézést kérjek
