Donald Trump bejelentette, hogy Los Angeles és Washington DC után Memphis városában is beveti a Nemzeti Gárdát, és az első katonák már a héten megjelenhetnek a Tennessee államban található városban – számol be a CNN.
Az amerikai elnök úgy fogalmazott:
„ez egy nagyon fontos döntés, mert a bűnözés nemcsak Memphisben, hanem sok más városban is problémát jelent.”
A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt szerint azért volt szükség a Nemzeti Gárda kivezénylésre, mert tavaly Memphisben volt a legmagasabb az Egyesült Államokban az erőszakos és a vagyon elleni bűncselekmények aránya, a gyilkosságoké pedig a harmadik legnagyobb.
Az elnök azt is közölte, számos szövetségi ügynökség rendvédelmi erői, köztük az FBI, az ATF, a DEA, az ICE és a Belbiztonsági Hivatal tagjait vezénylik még Memphisbe. Korábban már jelezte, Chicago lesz a következő város, amelyet adminisztrációja célba vesz, de egyelőre felfüggesztette ez irányú terveit.
Mindeközben Trumpot komoly bírálatok érték amiatt, hogy épp demokrata vezetésű városoknál helyezte kilátásba a gárda kivezénylését.
Gőzerővel zajlik a tisztogatás a fővárosban, már félezer ember rács mögött
Több mint 500 embert tartóztattak már le Washingtonban a Donald Trump által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat részeként. A Nemzeti Gárda a tervezettnél tovább maradhat a város utcáin. Részletek >>>Ismert, augusztus közepére Washingtonban több mint száz embert tartóztattak le a város közbiztonságának javítsa érdekében indított intézkedéssorozat első hetében, s ennek során az elnök szövetségi ellenőrzés alá vonta a főváros rendőrségét. Majd rá egy hétre már ötszáz főt tartóztattak le a trumpi közbiztonsági intézkedéssorozat részeként.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője