Washingtonban több mint száz embert tartóztattak le a város közbiztonságának javítsa érdekében indított intézkedéssorozat első hetében, aminek során Donald Trump elnök szövetségi ellenőrzés alá vonta a főváros rendőrségét.
Taylor Rogers, a Fehér Ház szóvivője szerdán közölte, hogy
múlt csütörtök óta 103 erőszakos bűnözőt tartóztattak le. Az elnöki hivatal adatai szerint csak kedden 43 személy került őrizetbe.
Donald Trump hétfőn jelentette be, hogy jogkörével élve 30 napra felügyelete alá vonta a főváros rendőrségét (Metropolitan Police Department), valamint a közbiztonsági akció részeként a Nemzeti Gárda egységeit is kivezénylik. Az elnök utasítására múlt csütörtökön már megerősítették a rendőri jelenlétet Washington közterületein az éjszakai órákban.
Az elnöki hivatal adatai alapján kedden egyelőre 30 Nemzeti Gárda-tag volt jelen a főváros közterületein, számuk a következő napokban jelentősen növekszik majd.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház vezető szóvivője kedden sajtótájékoztatón elmondta, hogy az intézkedés nyomán a washingtoni rendőrség irányítási láncának élén az elnök áll, alatta pedig az igazságügyi miniszter.
A szóvivő arról is beszámolt, hogy a közbiztonsági akcióhoz, köztisztasági intézkedések is tartoznak, ezek részeként eltávolítják az utcákról a hajléktalanokat, akik lehetőséget kapnak hajléktalanszállásokra költözni, valamint a rászorulók mentálhigiénés szolgáltatásokban részesülhetnek.
Aki visszautasítja, elzárással, vagy pénzbírsággal sújtható – közölte Karoline Leavitt, hozzátéve, hogy a most megtett intézkedéseket törvény is előírja, amit korábban nem hajtottak végre.
A Trump-adminisztráció Washington közbiztonságának rossz állapotával indokolja a szigorú lépéseket. Az amerikai fővárosban a 2024-es adatok szerint a százezer lakosra jutó emberölések száma a világon a legmagasabbak közé tartozik, meghaladva Mexikóváros, Bogota és minden európai főváros számait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter