Donald Trump amerikai elnök pénteken megvonta elődje, Joe Biden nemzetbiztonsági jogosultságát, és egyben leállította, hogy az előző elnök hozzájusson a napi hírszerzési összefoglalókhoz. Az elnök döntését közösségi oldalán jelentette be, amit részben azzal indokolt, hogy semmi szükség arra, hogy Joe Biden hozzáférjen minősített kormányzati információkhoz. Hozzátette, hogy döntése azonnali hatállyal érvénybe lépett.
Donald Trump közleményében emlékeztetett arra, hogy a precedenst elődje teremtette 2021-ben, amikor számára – az ország akkori leköszönt elnökének – elérhetetlenné tette a nemzetbiztonsággal kapcsolatos részletes adatokat, egy olyan jogosultságot, amely a korábbi elnökök idején fennállt.
Donald Trump érvei között megemlítette, hogy Joe Biden ellen a különleges ügyész pontosan azzal az indokkal nem javasolt vádemelést 2024. februárjában a szabálytalanul őrzött minősített iratokról szóló nyomozás végén, hogy a volt elnök rossz memóriával rendelkezik.
A hivatalban lévő elnök Robert Hur korábbi különleges ügyész 2024. februárjában megjelent jelentésére utalt, aki Joe Biden ügyében vezette vizsgálatot, miután a volt elnök otthonában minősített, hivatalos iratokat találtak. A nyomozás megállapította Joe Biden felelősségét az érzékeny iratok kezelésében, de a vádemeléstől az ügyész eltekintett.
Donald Trump bünteti a Nemzetközi Büntetőbíróságot is
Amerika elnöke nem nézi jó szemmel, ahogyan bánnak Izraellel. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre