„Hívjuk vissza Trumpot! Ez az egyetlen kiút” – jelentette ki Orbán Viktor a Fox Newstól néhány hónapja távozó Tucker Carlsonnak adott interjúban, összehasonlítva Joe Biden, valamint elődje és kihívója, Donald Trump külpolitikáját. A magyar miniszterelnök meglátása szerint az elmúlt néhány évtized legjobb külpolitikája Donald Trumpé volt.
„Nem kezdett semmilyen új háborút. Jól kezelte az észak-koreaiakat és az oroszokat, még a kínaiakat is. Olyan politikát folytatott, mely a lehető legjobb volt a Közel-Kelet számára” – fejtette ki Trumpról a magyar kormányfő, aki azt is kijelentette: ha ő lett volna az elnök abban a pillanatban, amikor az orosz támadás kezdődött, az oroszok nem tehették volna ezt meg:
Tehát Trump az, aki megmentheti a nyugati világot, és talán az emberiséget is az egész Földön. Ez, ez az én személyes meggyőződésem.
Orbán Viktor azt mondta, hogy „a republikánusok sokkal közelebb állnak hozzánk az értékeket illetően”, az előző elnök, Donald Trump pedig „értékalapon Magyarország barátja, történelmileg és teljes szívvel”. A Trump ellen folyó jogi eljárásról szólva pedig ennyit jegyzett meg a miniszterelnök: „Magyarországon elképzelhetetlen az, hogy az igazságszolgáltatást a politikai ellenfeleikkel szemben használják fel”.
A volt amerikai elnök ezeket ezeket a meleg szavakat köszönte meg Orbán Viktornak az Instagram-oldalán:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonPresident Donald J. Trump (@realdonaldtrump) által megosztott bejegyzés
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat