Az Ohio államban tartott ünnepi beszédében az amerikai elnök kiemelte, az új tervet a belbiztonsági minisztérium hajtja majd végre, és a jogszabály szövege is készül már. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bűncselekményt elkövetett vagy azzal gyanúsított illegális bevándorlók elleni szigorú intézkedések folytatódnak – írja az MTI.
Az elnök helyi idő szerint csütörtök késő este Des Moines-ban, az Iowai Állami Vásárközpontban az amerikai függetlenség ünnepe alkalmából tartott beszédében fejtette ki, hogy Iowa állam gazdálkodói lehetőséget kapnak arra, hogy "kezeskedjenek a keményen dolgozó, törvénykövető migráns munkásaikért".
Elismerte, hogy előfordultak esetek, amikor 15 éve egy helyen dolgozó bevándorlókat kemény intézkedések értek. Azonban ez a jövőben nem fordulhat elő, emiatt pedig együtt kell működni az agrárgazdálkodókkal, valamint a szálloda- és vendéglátóiparral.
Kormányzati statisztikák szerint Iowa állam az Egyesült Államok második legjelentősebb agrárexportőr szövetségi állama.
Donald Trump korábban a héten már utalt arra, hogy kivételek jöhetnek a bevándorlási szabályokat illetően a mezőgazdasági vállalkozások esetében, és megemlítette, hogy a könnyítő intézkedések akár a vendéglátásra is kiterjedhetnek.
Az Egyesült Államok különböző agrárgazdálkodói szervezetei a közelmúltban többször jelezték az adminisztráció felé azokat az aggályaikat, hogy a bevándorlók sok esetben nélkülözhetetlenek működésükhöz, akár olyanok is, akiknek a tartózkodási státusza nem egyértelmű.
Botrány New Yorkban: Trump nem tűri az ellenszegülést, letartóztatták a polgármesterjelöltet
Brad Lander a délelőttöt annak érdekében töltötte a bevándorlási bíró hivatalában, hogy kikísérjen néhány bevándorlót az épületből. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet