Már szerdán megkezdi a kitoloncolásra váró illegális bevándorlók fogadását a floridai mocsárvilágban kialakított „Aligátor Alcatraz", amelyet Donald Trump elnök jelenlétében adtak át.
Az amerikai elnök a még használaton kívüli, önálló repülőgép-leszállópályával rendelkező létesítményt Ron DeSantis floridai kormányzó és Kristi Noem belbiztonsági miniszter társaságában kereste fel. Hangsúlyozta, hogy
ott az őrizetbe vett illegális bevándorlók közül a közbiztonságra leginkább veszélyeseket, a bűncselekmények elkövetőit szállásolják majd el átmeneti időre.
Az elnöki tájékoztatón az is elhangzott, hogy a Florida állam üzemeltetésében működő létesítményben ezren dolgoznak majd, és több ezer ember elszállásolására tették alkalmassá. Donald Trump hangsúlyozta, hogy a fenntartás költségeit a szövetségi állam teljes egészében megtéríti a Szövetségi Vészhelyzeti Ügynökség (FEMA) forrásaiból Floridának.
A tervek szerint az „Aligátor Alcatrazban" őrzött illegális bevándorlók legfeljebb heteket - csupán a kitoloncoláshoz szükséges jogi eljárás lefolytatásának idejét - töltik ott, mielőtt repülővel eltávolítják őket az Egyesült Államokból.
Az illegális bevándorlók őrzésére kialakított létesítmény Florida déli részén, az Everglades mocsárvilágban fekszik, szárazföldön egyetlen úton közelíthető meg. Nevét azután kapta, hogy a környező területen sok aligátor él szabadon, ami megkönnyíti az őrzését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot