Az elnök a beszédét a közgyűlésen azzal kezdte: nem működnek a súgók, ezért súgógép nélkül fogja a beszédét elmondani. Szerinte hat évvel ezelőtt, amikor utoljára felszólalt, béke volt a világban, az Egyesült Államok pedig az aranykorát élte.
Most viszont a Biden-adminisztráció problémáit próbálják leküzdeni, és szerinte az elmúlt hónapokban sikerült is fordítani a dolgokon azzal, hogy történelmi tarifaemeléseket vezettek be, megállították az illegális bevándorlást és megerősödtek az Egyesült Államok kapcsolatai a NATO-n belül, valamint az arab országokkal.
Kiemelte, hogy ez idő alatt hét háborút sikerült befejeznie, köztük olyanokat, amik már évtizedek óta tartottak. Hangsúlyozta, hogy ezt ennyi idő alatt szerinte senki más nem tudta volna megoldani rajta kívül, és hozzátette: ezt az ENSZ-nek kellett volna megoldania, vagy legalábbis segíteni neki benne, ez azonban nem történt meg.
Hangsúlyozta: azokért, amiket az elmúlt hónapokban tett, akár Nobel-békedíjat is kaphatott volna, de nem a díjakért teszi, hanem, hogy életeket mentsen.
Donald Trump arról is beszélt, hogy az ukrajnai háborút lehet szerinte a legkönnyebben megoldani, ismerve régebbről Vlagyimir Putyint. Ugyanakkor szerinte azért tart még most is a háború, mert néhány NATO-tagállam még mindig vásárol orosz olajat, és lényegében India és Kína oroszországi vásárlásai finanszírozzák a háborút. Javasolta továbbá, hogy tiltsák be a biológiai fegyvereket – írja az Index.
Az elnök ezután azzal folytatta, hogy az ENSZ nem megoldja a problémákat, hanem egymás után teremti őket, amiket aztán az Egyesült Államoknak kell megoldania. Többek között azzal, hogy támogatja az ellenőrizetlen bevándorlást a világon, beleértve azt, amelyik az Egyesült Államok déli határánál végül megállt.
Trump nem fél beavatkozni a piacba, megtiltotta a gyár bezárását
Sajtóértesülések szerint az amerikai kormányzat az aranyrészvény tulajdonosaként megakadályozta az U.S. Steel illinois-i gyárának a bezárását.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője