Beltérben, a Capitolium épületében tartják Donald Trump elnöki beiktatási beszédét hétfőn a várható rendkívüli hideg miatt – ezt a hivatalba lépő amerikai elnök jelentette be közösségi oldalán. Trump közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az érkező sarkvidéki hideg veszélyes körülményeket teremtene a tízezernyi szolgálatban lévő rendfenntartó és százezres tömeg számára, ő pedig nem akarja, hogy embereknek bármilyen módon bántódása essen.
„Ezért úgy rendelkeztem, hogy a beiktatási beszéd, a hozzá kapcsolódó imák és további beszédek az Egyesült Államok Capitoliumának kupolacsarnokában hangozzanak el" – fogalmazott a leendő elnök, aki arra is emlékeztetett, hogy a lebonyolítás hasonló lesz Ronald Reagan második hivatali ciklusát megkezdő beiktatási ceremóniájához 1985 januárjában, amikor ugyancsak a nagy hideg miatt kellett az ünnepi eseményt beltérbe vinni.
Trump arra is kitért, hogy hétfőn a beiktatási ceremónia élő közvetítését a kilátogató közönség szintén fedett helyen, a Washington belvárosában álló nagy sportcsarnokban, a Capital One Arenában követheti, ahogy az elnöki díszmenetet (Presidential Parade) is ott tartják.
Donald Trump eskütétele után a közönség számára megnyitott sportcsarnokban csatlakozik az ünneplőkhöz.
A beiktatási eseménysorozat többi programját a hideg időjárás miatti változások nem érintik – olvasható a leendő elnök közleményében, így mindhárom hivatalos bált is megtartják.
Az elnöki beiktatáshoz kapcsolódó hivatalos események sora már szombaton megkezdődik az amerikai fővárosban.
- Szombaton Washingtonban tűzijátékkal egybekötött elnöki fogadással kezdődnek az ünnepségek, amelyet a kabinet tagjainak rendezett fogadás, valamint alelnöki vacsora követ.
- Vasárnap az Arlingtoni Nemzeti Temetőben megkoszorúzzák az ismeretlen katona síremlékét, majd a délutáni órákban Donald Trump politikai nagygyűlést tart a Capital One Arenában, amelynek címe Tegyük Ismét Naggyá Amerikát Győzelmi Gyűlés (Make America Great Again Victory Rally). Az esti órákban, hivatalba lépésének előestéjén egy hivatalos vacsorán is beszédet mond Trump.
- Hétfőn az elnöki beiktatás napján a hivatalos program közös istentisztelettel kezdődik a washingtoni Szent János templomban. Délelőtt tartják a Fehér Házban a beköltöző és a távozó elnöki házaspár, azaz ez alkalommal Donald és Melania Trump, valamint Joe és Jill Biden találkozóját (Tea at the White House), ahonnan elindulnak a Kongresszus épületébe a beiktatási ceremóniára.
Az eredeti program szerint a délutáni órákban tartották volna a Capitolium és a Fehér Ház közötti Pennsylvania sugárúton a díszfelvonulást, amit Donald Trump közleménye szerint szintén beltérben rendeznek.
Hétfőn a fehér házi irodájának elfoglalását követően az új elnök aláírja első rendeleteit is.
Szintén hétfőn az esti órákban a frissen hivatalba lépett elnök három hivatalos bálon is beszédet tart. Az elnök tiszteletére tartják a Főparacsnok Bált (Commander in Chief Ball), a Szabadság Beiktatási Bált (Liberty Inaugural Ball), valamint a Csillagfény Bál (Starlight Ball).
A beiktatási eseménysorozat kedden délelőtt Nemzeti Imaszolgálattal (National Prayer Service) zárul ökumenikus szertartás keretében a washingtoni Nemzeti Katedrálisban.
Az elnöki beiktatás napjára, január 20-ra az amerikai meteorológiai szolgálat Washington központjára mínusz 5 fokos maximum hőmérsékletet vár, ugyanakkor az erős szél miatt mínusz 15 fok körüli érzékelt hőmérsékletet jeleznek.
A történeti feljegyzések szerint a leghidegebb Ronald Reagan 1985-ös beiktatásának napján volt, amikor mínusz 13 fok volt a napi maximum, és ennél is hidegebb az érzett hőmérséklet. A most várthoz hasonló hideget jegyeztek fel John Fitzgerald Kennedy 1961-es beiktatásának napján.
Most az elnöki beiktatás napjára, január 20-ra az amerikai meteorológiai szolgálat Washington központjára mínusz 5 fokos maximum hőmérsékletet vár, ugyanakkor az erős szél miatt mínusz 15 fok körüli érzékelt hőmérsékletet jeleznek.
Trump színre lép, akinek befektetése van, jobb ha szárazon tartja a puskaport
Hétfőn beiktatják Donald Trump megválasztott amerikai elnököt. A beszéde és a Fehér Ház várható intézkedései szinte minden befektetési eszközosztály árazására hatással lehetnek. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ennyit keresnek az állatorvosok – videó

Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek

500 bruttó a kezdőbér, gyors az előrelépés mérnökinformatikus diplomával

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése

Új szemszögből mérték, hogy mennyi alkoholista lehet hazánkban

Sokkoló csökkenés az állami férőhelyekben: így reagáltak az egyetemek

Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó

Ennyit tud utazásra költeni a magyar

Hiába a fellendülés, Kína visszavonulót fújt a tiszta energia támogatásában
