Mint azt Varsóban pénteken nyilatkozta, meggyőződése, hogy Lengyelország képes teljességgel visszaállítani a jogállamiságot betartó és az Uniót támogató állam pozícióját. Hozzátette, nagyon érdekelt abban, hogy a lengyel kormány az ezzel kapcsolatos terveket előkészítse.
Szerinte az új lengyel igazságügyi miniszter beiktatásával lehetőség nyílik arra, hogy előkészítsék a 7. cikkely szerinti eljárás lezárását.
Reynders kiemelte, hogy szükség van a lengyel igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) szóló törvény módosítására, melyet utoljára 2017-ben a Jog és Igazságosság (PiS) kormánya változtattak meg. Azóta például a bírói szervezetek helyett a szejm alsóháza dönt a bírói tanács tagjairól. Azonban az októberi választások után megalakult országgyűlés kétségbe vonta a megválasztásuk módját.
Az uniós biztos reméli, hogy az Európai Bizottság rövidesen pozitívan kiértékelheti a helyreállítási alap első részlegének folyósítását célzó varsói kérvényt, melyet 2023 végén nyújtottak be.
Mariusz Blaszczak, a PiS frakcióvezetője pénteken jelentette be, hogy a párt bizalmatlansági indítványt nyújt be az új igazságügyi miniszter, Adam Bodnar ellen, elmondása szerint azért, mert ő a felelőse annak, hogy a jogállamiságot a jelenlegi, Donald Tusk vezette kormánykoalíció tönkreteszi.
Tuskék korrupcióellenes tiszteket küldtek a legnagyobb lengyel céghez
A varsói kormányváltást követően, a töltőállomásain keresztül nálunk is jól ismert Orlen energiavállalatnál február 6-án szavaznak a felügyelőbizottsági változásokról.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban