A lengyel Központi Korrupcióellenes Iroda csütörtöki közleménye szerint a regionális ügyészek kérésére „eljárási tevékenységeket végeztek” az Orlen vállalatnál.
Az energiacég sajtóirodája megerősítette, hogy megbeszélést tartottak a korrupcióellenes ügynökség képviselőivel, ám azt közölték, hogy nem folyik házkutatás az irodákban.
Kapcsolódó
A lengyel korrupcióellenes hivatal munkatársai meglátogatták az ország legnagyobb vállalatának központját, miközben Donald Tusk kormánya arra készül, hogy átvegye az állami irányítású cégek vezetését – adott hírt a fejleményekről a Bloomberg.
A nemzetközi gazdasági portál írásában megjegyezte, hogy az Orlen az elmúlt években ellentmondásos vásárlásokat hajtott végre egyes állami irányítású cégeknél, miközben kritizálták, amiért segített az előző kormánynak alacsonyan tartani a benzinárakat az október 15-i választások előtt. Daniel Obajtek vezérigazgató, – aki a korábban kormányzó Jog és Igazságosság párt (PiS) tagja volt, – megígérte, hogy lemond, ha blokkja elveszíti a szavazást.
Az új Tusk adminisztráció idén januárban és februárban a legtöbb lengyel állami irányítású vállalatnál részvényesi gyűlést tűzött ki, azzal a céllal, hogy az elődjei által kiválasztott igazgatósági tagokat saját embereire cserélje le.
Az Orlen esetében február 6-án szavaznak a felügyelőbizottsági változásokról.
Magyar forgatókönyv a lengyeleknél: a választások után kilőhetnek az árak
A kézi vezérlés üzemanyaghiányhoz vezethet, aztán jöhet az armageddon – mondja a lengyel közgazdász.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz