A Biden-adminisztráció bejelentette, hogy az oktatási minisztériumon keresztül eltörli 35 ezer ember 1,2 milliárd dollárnyi diáktartozását a közszolgálati dolgozók népszerű adósságkönnyítési programjának keretében.
Az amerikai Közszolgálati Hitelelengedés, angolul Public Service Loan Forgiveness (PSLF-program), amelyet George W. Bush elnök írt alá 2007-ben, lehetővé teszi bizonyos non-profit és állami alkalmazottak számára, hogy egy évtizednyi folyamatos törlesztés után töröljék szövetségi diákhitelüket.
Kapcsolódó
Az amerikai oktatási minisztérium szerint a Biden-adminisztráció eddig 69,2 milliárd dollárnyi diáktartozást számolt el 946 ezer hitelfelvevő számára a PSLF keretében.
Joe Biden elnök hivatalba lépése előtt ugyanakkor mindössze 7 ezer ember kapott ilyen óriási anyagi segítséget a program révén. A múltban ugyanis ritkaságszámba mentek azok, akik jogosultak voltak a tartozásuk elengedésére.
Általában technikai szempontok, például a kölcsön típusa, vagy a nem megfelelő visszafizetési terv miatt nem feleltek meg a feltételeknek. Ezen változtattak a demokraták, megkönnyítve a közszolgálatnál vagy non-profit szervezetnél dolgozók diákhiteleinek elengedését – számolt be róla a CNBS.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet