A dán egészségügyi minisztérium úgy döntött, hogy a 16 és 18 év közötti fiataloknak tilos lesz hat százalékosnál magasabb alkoholtartalmú italokat eladni. Ezt korábban 16,6 százalékban maximálták. Emellett a snüsszre kivetett adót is megduplázzák, továbbá tilos lesz hirdetni a „kedvelt ízű és illatú” dohánypótló termékeket.
Sophie Lohde belügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy túl korán kezdenek el inni a gyerekek és a fiatal felnőttek, és túl sokat isznak. Aggodalmát fejezte ki továbbá amiatt is, hogy egyre népszerűbb a snüssz a körükben.
A dán nemzeti egészségügyi hatóság adatai szerint a 15 éves lányok 22 százaléka és a fiúk 27 százaléka fogyaszt alkoholt hetente. Az ESPAD (Európai iskolavizsgálat a fiatalok alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásairól) 2019-ben úgy becsülte, hogy a 15 és 16 év közötti dán fiatalok 40 százaléka volt már részeg. Ez Európában a legmagasabb arány, a kontinens átlaga 13 százalék.
Betiltanák az este 10 utáni alkoholárusítást a bulinegyedben
Számos üzletben már most sem vehetünk este tíz óra után alkoholt, azonban hamarosan a Nemzeti Dohányboltokban sem lesz rá lehetőségünk.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet