A 106 éves, háromárbócos Oosterschelde névre keresztelt hajó augusztusban indult az angliai Plymouthból. Charles Darwin egyszerűsített útvonalát járja be Angliától Ausztráliáig és vissza, csak épp 200 évvel később.
A HMS Beagle (Darwin hajója) utódja a világ 32 kikötőjében köt ki, például a Galapagos, valamint a Falkland-szigeteken is – írja a CNN.
Kapcsolódó
A Darwin200 Global Voyage társalapítója, Stewart McPherson inspirációja Fred Bruton természetvédő volt. Tíz évvel ezelőtt találkozott a kék leguán faj megmentőjével, aki hatalmas benyomást tett a brit geográfusra.
Mindig is szerettem Charles Darwint és munkásságát: Darwin egyértelműen megváltoztatta a világot az elméletével. Így a Darwin200 fő üzenete az, hogy még nem késő. Változatlanul rajtunk áll, hogy jobbá tegyük a holnapot
– tette hozzá McPherson.
A hajón egy nyolc fős szakembergárda utazik, köztük például egy ornitológus, egy tengerbiológus és egy újságíró, valamint a hajóhoz tartozó legénység.
Minden kikötőben csatlakoznak hozzájuk a Darwin Leaders csoportjai közül, akiket a természetvédelem iránti szenvedélyük és a bolygó védelméért tett erőfeszítéseik alapján választottak ki. Összesen 200 ember vesz részt az egy-egy hetes természetvédelmi képzésben.
Minden Darwin-vezető más-más készségeket hoz magával, és tovább viszi, amire szüksége van. A résztvevők egy hálózat részévé válnak, és azt érezhetik, hogy nincsenek egyedül
– mondta Sarah Darwin, a berlini Természettudományi Múzeum kutatója, Charles Darwin dédunokája.
Előkerültek a bűnösök, ők terjesztik az inváziós növényeket
Jobban viszik a madarak a magokat, mint a szél.Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót