A Belgiumban hónapok óta zajló általános sztrájk miatt a charleroi-i nemzetközi repülőtér nem indít járatokat kedden, a brüsszeli Zaventem nemzetközi légikikötő pedig a járatok 30 százalékát törölte - számolt be a The Brussels Times.
A belgiumi közlekedési vállalatok szakszervezetei január óta tartó, keddenként tartott sztrájkjai miatt ismét komoly közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók Belgiumban április 29-én, mivel a szektor dolgozói újra tiltakozni fognak a szövetségi kormány költségvetési megszorításai ellen.
Az országos sztrájkot szervező belga szakszervezetek tájékoztatása szerint a megmozdulás a kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul. Véleményük szerint az alacsonyabb nyugdíjak bevezetésére és a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó tervek kedvezőtlen feltételeket teremtenének a dolgozók számára, ami a munkakörülmények romlásával is járna.
A budapesti fapados járatokat is kiszolgáló Charleroi nemzetközi repülőtér bejelentette: az összes kedden induló járatot törölték, mivel nem lesz elegendő személyzet a teljesen biztonságos működéshez.
Arra hívták fel az utasok figyelmét, hogy érdeklődjenek a légitársaságoknál, mert néhány érkező járatot is törölhetnek.
A brüsszeli Zaventem repülőtérre érkező és induló keddi járatok legalább 30 százalékát is törölték.
„Mivel a földi kiszolgálók és a biztonsági személyzet nagy része sztrájkolni fog, a repülőtér kénytelen intézkedéseket hozni a repülőtéri működésének lehető legjobb fenntartására, valamint utasaink és személyzetünk biztonságának szavatolására" - fogalmazott a repülőtér üzemeltetetője.
A légikikötő vezetése arra figyelmeztetett, hogy késések és további járattörlések is lehetségesek. A keddi járattorlódások hatással lesznek a következő napok közlekedésére is.
A belga főváros közlekedési vállalata (STIB) szintén komoly fennakadásokra számít a metró-, a villamos- és a buszközlekedésben kedden.
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy legalább a szolgáltatás egy részét biztosítsuk, az utasoknak azonban ezen a napon alternatív utazási megoldásokat kell találniuk Brüsszelben" - fogalmaztak.
Az SNCB belga nemzeti vasúttársaság ugyancsak fennakadásokra számít, a vonatforgalom hétfőn 22 órától kedden 22 óráig csak részben biztosított. Kedden a nagyvárosok között közlekedő öt IC vonatból három közlekedik, az elővárosi vonatoknak pedig legfeljebb a fele.
Mindemellett az antwerpeni kikötőbe irányuló és onnan induló teherhajóforgalom is szünetel hétfő estétől szerda reggelig. A vízi személyszállítás területén dolgozók egyelőre nem jelentettek sztrájkot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből
Nincs menekvés, kétmilliós büntetés is jöhet: beindul a NAV ellenőrzés-sorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét
