Ahogy azt az Economx is megírta, Orbán Viktor miniszterelnök a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott november 7-i tárgyalása után jelentette be, hogy pénzügyi védőpajzsot kap Magyarország az Egyesült Államoktól. A kormányfő akkor azt közölte: megállapodást kötött az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról, „ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk van Amerikában, amellyel ki tudunk váltani bármilyen brüsszeli pénzt”. Orbán Viktor azt is mondta még, hogy ha bármilyen külső támadás érné Magyarországot vagy az ország pénzügyi rendszerét, „szavukat adták arra az amerikaiak, hogy minden ilyen esetben a magyar pénzügyi stabilitást meg fogják védeni”.
A Válasz Online most azt írta, hogy bár a bár a magyar kormány óvatosan fogalmaz, a pénzügy védőpajzsról, két fő irány körvonalazódik, de döntés még nem született.
- Az egyik a swap line konstrukció, amelynek lényege, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma és a magyar állam valutát cserélne, a csere idején aktuális árfolyamon jutna a magyar állam dollárhoz, ami fontos biztonsági vésztartalék lehet, ha be kell avatkozni a forint árfolyamának megtámogatására, azaz ha a jegybanknak forintot kell vásárolnia.
- A másik lehetséges megoldás egy készenléti hitelkeret lenne, amelyet amerikai magánbankok nyújtanának, a Citigroup vezetésével. Ez a hitel nem az amerikai kormánytól, hanem üzleti alapú konstrukcióként érkezne, így politikai és nemzetközi feltételekhez nem lenne kötve. A konstrukció célja, hogy a magyar állam extra pénzügyi mozgástérhez jusson, amely szükség esetén biztosíthatja a forint árfolyamának stabilitását és az államháztartás likviditását.
A hitelkeretről nem tudni többet, de a Citigroup és a magyar kormány (vagy jegybank) esetleges megállapodása lenne vélhetően a védőpajzs egyik fele. Ez lehet az a rész, amiről Orbán Viktor beszél, mint a hiányzó EU-s támogatások lehetséges pótlása, és amelyet Magyar Péter ellenzéki vezető a Gyurcsány-kormány IMF-hiteléhez hasonlított.
A lap azt írta, hogy az amerikai elnök, Donald Trump szerepe közvetítőként merül fel,mint aki segítheti a magyar kormány és a Citigroup közötti esetleges megállapodás előkészítését.
A két konstrukció, a swap line és a hitelkeret együttesen akár 20 milliárd dollárnyi, azaz mintegy 6600 milliárd forintnyi védőpajzsot biztosíthat. Ideális esetben a kormány nem hívná le ténylegesen ezt a forrást, a lehetőség puszta léte azonban már önmagában stabilizáló hatással lehet a piacokra, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a forint árfolyama és a magyar államkötvények pozíciója kedvező maradjon a nemzetközi pénzügyi piacon.
Az ATV-nek adott interjújában Orbán Viktor a védőpajzsról szólva elnagyoltan beszélt, de használta a swap és flexible credit line kifejezéseket. Arra a felvetésre, hogy van-e limitösszeg elmondta: nincs, szerinte az az összeg, amire a stabilitás érdekében szükségünk van, 10-20 milliárd dollár vagy euró lehet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről