A hírszerzési információk és számos forrás alapján a palesztin Iszlám Dzsihád nevű szervezet a felelős a gázai kórházat eltaláló rakéta indításáért – jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője hivatalos közleményében. Legkevesebb ötszáz halálos áldozata, illetve sebesültje lehet a gázai kórházra mért légicsapásnak.

A hadsereg működési rendszereinek elemzéséből kiderült, hogy ellenséges rakétákat lőttek Izraelre, amelyek elhaladtak a kórháznál a becsapódás idején

– közölték a katonai illetékesek az adatok átvizsgálása és tanulmányozása alapján.

Hamász iszlamista szervezet uralta Gázai övezet egészségügyi minisztériuma szerint a sebesültekkel és a menedéket keresőkkel teli gázai Al-Ahli baptista kórházat érte találat. A helyszínen készült felvételeken az egészségügyi intézmény lángba borult termeit, kitört ablakokat és testrészeket lehetett látni.

Amennyiben megerősítést nyer az értesülés, úgy ez lenne a 2008 óta történt öt Gázai övezeti háború legtöbb áldozatot követelő izraeli bombatalálata.

Az izraeli külügyminisztérium közzétett olyan felvételeket, amelyeken Izrael felé indított rakéták láthatók a kórház robbanása közben. Az izraeli külügyminisztérium is közleményt adott ki, amelyben a hadsereg álláspontját idézte, miszerint az Iszlám Dzsihád sikertelen rakétakilövése okozta a több száz palesztin életét követelő robbanást a Gázai övezet Zeitun negyedében.

Mahmúd Abbász palesztin elnök három napos gyászt hirdetett az eset miatt és lemondta Jordániában tervezett találkozóját Joe Biden amerikai elnökkel. 

Jordánia, Katar, Törökország, Kanada, Egyiptom és Irán is elítélte a történteket.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a gázai kórház elleni támadást borzalmasnak és teljességgel elfogadhatatlannak nevezte.

Recep Tayyip Erdogan török elnök úgy fogalmazott, hogy a gázai kórház elleni légicsapás a legfrissebb példája annak, hogy Izrael támadása nélkülözi a legalapvetőbb emberi értékeket.

Felszólítom az egész emberiséget, hogy vessen véget ennek a példátlan brutalitásnak a Gázai övezetben

– írta a török elnök az X-en.

 

Terror alatt Európa: az összes dzsihadista sejt mobilizálódhatott

A gázai-izraeli események kapcsán félő, hogy európai dzsihadista sejtek mobilizálhatják magukat, és a tegnap esti brüsszeli terrortámadást újabbak követhetik. Bővebben --->

(via MTI)